Hirdetések

Élő közvetítés

Az istentiszteletet élőben hallgathatja az alábbi linken:

Állandó alkalmaink

ISTENTISZTELET
vas 9:00 - tóvárosi kistemplomban
vas 10:00 - tatai templomban
csüt de. - mindkét idősek otthonában
csüt du. - a kórházban

IMAÓRA

vas 18:00 - Tóvárosi imaházban.

Facebook

 

 

Gyülekezeti hétvége 2015.

Írta: Szabó Elődné Melinda
2015. március 12

Lassan eljön az ideje a nyári szabadságok beosztásának. Ezért már most hirdetjük, hogy idén nyáron is július 16-20. között megrendezzük gyülekezetünk hosszú hétvégéjét, amelynek ezúttal a Mátraházai Lelkészüdülő ad otthont. Ahogy az előző években, most is programjaink közt szerepel egy adott téma körüljárása előadások, csoportos beszélgetések segítségével, kirándulások, közös és önálló programok, pihenési lehetőség és külön foglalkozás a gyerekeknek. Több generációs táborról van szó, a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenkit szeretettel várunk. További részletek hamarosan következnek majd!

Mátraháza

Share

Szolgáljatok az Úrnak örömmel, vigadozva járuljatok színe elé!

Írta: Szabó Elődné Melinda
2015. március 02

Gyülekezeti hétvégeEgy gyülekezet akkor épül, akkor jár a krisztusi úton, ha a gyülekezeti tagok szolgáló lelkülettel vesznek benne részt. Az elmúlt hónapokban több megbeszélést is tartottunk gyülekezetünk különböző csoportjaiban a szolgálatok ellátásáról. Volt ezek közt nagyon egyszerű, két kezi segítséget igénylő feladatok, mint például újság cimke ragasztás, udvar rendezés, terem takarítás, asztalterítők rendezése vagy éppen virág minden vasárnap az úrasztalára. De akadtak nagyobb szervezést igénylők is. Nagy öröm számunkra, hogy a diakónia, a segítő szolgálat ismételten része gyülekezetünk életének. Terveink szerint egy évben kétszer fogunk gyűjtést szervezni. Rászorulóknak tartós cikket, ruhaneműt, tisztálkodási szereket juttatunk el a Családsegítő Szolgálattal egyeztetve. Létrehoztuk a Szeretetperselyt is, ami minden vasárnap kint van az istentiszteleteken. Az ebben gyűjtött összeget gyógyszer, tüzelő és egyéb szükséges dolgokra szeretnénk költeni és ugyancsak a rászorulóknak eljuttatni. Az idősek látogatása ismételten fellendült. Nem csupán a kapcsolattartásra jók ezek a találkozások, hanem arra is, hogy felmérjük, kinek, milyen segítségre van szüksége.

Share

Hálaadó istentisztelet

Írta: Szabó Elődné Melinda
2015. március 02

2015. március 7-én 10 órakor adunk hálát templomunk felújításáért. Nagyon sok segítséget kaptunk ahhoz, hogy végre a belső után, a templomunk külseje is megszépüljön. Hisszük, hogy ezek az emberi segítségek is Isten ajándékai. Éppen ezért tartjuk fontosnak, hogy megálljunk és köszönetet mondjunk. Elsősorban az Úristennek, másodsorban mindazoknak, akik szívügyüknek tekintették a templomunk felújítását.

Az alkalmon Steinbach József Püspök Úr hirdet igét, majd pedig dr. Márkus Mihály püspök-lelkész számol be a felújítás lépéseiről. Az istentiszteletet követően állófogadást tartunk.

Hálaadásunkra mindenkit szeretettel várunk!

Share

Böjti esték

Írta: Szabó Elődné Melinda
2015. február 18

Folytatódik heti sorozatunk! Ifj. Kuti József érkezik hozzánk Kecskemétről, aki a nagyvárosi gyülekezet szolgálati lehetőségeiről fog beszámolni nekünk. Érdemes eljönni, az előző estékhez hasonlóan tapasztalatot szerezni, nyitni a más felé, miközben nem tévesztjük szem elől azt, ami a miénk. Várunk szeretettel mindenkit!

Share

Böjti esték

Írta: Szabó Elődné Melinda
2015. február 18

Katona Viktor, a SDG Egyesület vezetője a leprás meggyógyításának a történetét olvasta fel tegnap este, amiből kiemelte ennek a beteg embernek a kiszolgáltatottságát, teljes Krisztusra hagyatkozását. A böjti időszaknak nagy lehetősége, hogy gyakoroljuk ezt az elengedést, ezt a bizalmat és miközben mindent kiengedünk a kezünkből, megéljük, hogy az mégsem marad üresen. Érkezik bele mindaz, amit csak Krisztus tud megadni attól függően kinek mire van szüksége: gyógyulást, csodát, vigasztalást, bátorítást, töltekezést és még folytatni lehet a sort.

Az áhitatot követően hallhattunk a középiskolás diákok megszólításáról, az egyesület módszereiről, stratégiáiról, de a jelenlevők is megszólítva érezhették magukat, amikor a szolgálatról általánosságokban hangoztak el fontos és megszívlelendő mondatok.

Ma sem maradunk vendég nélkül: érkezik hozzánk dr. Pecsuk Ottó, aki a Magyar Bibliatársulat főtitkára. A böjti elcsendesedést segítő áhítat után hallhatunk arról, hogyan lehet jól használni a Bibliát a szolgálatainkban. Emellett biztosan szó lesz a Bibliatársulat missziós tevékenységeiről is.

Share

Böjti esték

Írta: Szabó Elődné Melinda
2015. február 17

Tegnap Hamar László lelkipásztor a szántóföldbe rejtett kincs kapcsán segített elcsendesedni, Istenre figyelni, majd pedig a kórházban végzett lelkigondozói szolgálatról és az alkohol mentés lehetőségeiről, eredményeiről számolt be.

Ma folytatódik a böjti esték sorozatunk. Katona Viktor lesz a vendégünk, aki az áhítatot követően beszámol a fiatalok közt végzett szolgálatokról és azok lehetőségeiről. Az SDG egy olyan diákmozgalom, amely elsősorban a középiskolásokhoz viszi közel Isten Igéjét. Hogy miként teszik ezt? Hogyan győzi le azokat a nehézségeket, amelyek ma ott állnak Isten Igéje és a fiatalok között? Erre is megkapja a választ az, aki eljön közénk este 18 órakor.

Share

Böjti hét

Írta: Szabó Elődné Melinda
2015. február 09

Kicsit csendesebb január után jönnek a februári alkalmaink szép sorban. Az első, amire nagyon készülünk, a böjti hetünk lesz. Egy gyülekezetben mindig szükség van megújulásra a szolgálatok terén. Ezért lett a böjti hetünk központi témája a különböző szolgálati lehetőségek bemutatása természetesen a böjti elcsendesedés jegyében. Minden este rövid áhitattal kezdünk, majd pedig vetített, képes és színes előadás, beszélgetés keretében ismerkedünk meg a meghívott vendégünk segítségével egy adott szolgálati területtel. Szeretettel hívunk és várunk mindenkit a hét alkalmaira.

A részletes program a következőképpen alakul:

„Szolgáljatok az Úrnak teljes szívetekből!” (1Sám. 12.20)

Lehetőségeink a szolgálatra

Február 16. (hétfő)
18:00
Betegek és szenvedélybetegek között
Hamar László – Tatabánya
Február 17. (kedd)
18:00
Középiskolás korosztályban
Katona Viktor – Budapest
Február 18. (szerda)
18:00
Bibliával a kezünkben
Dr. Pecsuk Ottó – Budapest
Február 19. (csütörtök)
18:00
Nagyvárosi gyülekezetben
ifj. Kuti József – Kecskemét
Február 20. (péntek)
18:00
Énekkel és zenével
Szabó Virág– Sárszentmihály
Február 22. (vasárnap)
9:00 és 10:00
Istentisztelet az imaházban és a templomban úrvacsoraosztással
Február 22. (vasárnap)
15:00
Szeretetvendégség a Gyülekezeti Otthonban

Alkalmaink minden hétköznap este 18 órakor kezdődnek a Gyülekezeti Otthonban.

Share

Továbbiak

 

Kapcsolat

1c353c3bf63531334544350b434a39f01839463144313c0af002080900f024314431fcf01b3f334339f045443331f00105fe0c3242f0ff0e24353c35363f3e0af0f80304f9f0030800fd0601060c3242f0ff0e153d31393c0af00c31f0384235360df23d31393c443f0a3839463144313c1042353644314431fe3845f20e3839463144313c1042353644314431fe38450cff310e0cff400eddda0c400e24353d403c3f3d0af024314431fcf01b3f334339f045443331f00105fe0c3242f0ff0e24f63f31334544350b46f63131334544350b423f4339f0393d3138f63131334544350b4a0af024314431fcf0233f3d3f374939f012f63531334544350b3c31f045443331f005fe0cff400eddda0c400e114af035374938f63131334544350b4a3bf63f453d3c0b4a43f63531334544350b37f032313e3b434af63131334544350b3d3c31434af63131334544350b3d31390a0c3242f0ff0e2431443139f02235363f423df63131334544350b444543f015374938f63131334544350b4a3bf63f453d3c0b4a43f63531334544350b370c3242f0ff0e0101060000000006fd0000000000000000fd0004030408060102f0f81542434435f012313e3bf90c3242f0ff0e0101070400000407fd0200010302060705f0f81f2420f9 NqaEKPwzECzDStZJkh7CI612F7zispvF caesar This page part is protected against spam bots and web crawlers. In order to be displayed you need to enable Javascript in your browser, and then reload the page.