Mózessel a hit útján

2014. július 16 Írta: Szabó Elődné Melinda

2014-07-16-hittantaborIdei hittantáborunk Mózes életével foglalkozott. Délelőttönként először az egész csapat közös éneklésre, hitéleti foglalkozásra gyűlt össze. Mózes életének egy-egy részletével ismerkedtek meg a gyerekek, amelyekhez egy-egy újszövetségi igét kapcsoltunk és ezeken keresztül bátorítottuk őket hitük megélésére, felvállalására a mindennapokban.

Az első nap, miközben a zsidók egyiptomi nehézségeit mutattuk meg a gyerekeknek, beszélgettünk arról, hogy sokféle nehéz helyzetbe kerülhetünk mi is. A gyerekek életéből vett példákkal tanultuk meg, hogy „mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe.” ( 2. Kor. 4,8)

 

A második nap Mózes születéstörténetével folytatódott, amiből Isten gondviselését emeltük ki. Mit jelent rábízni magunkat? Hogyan „működik” ez a gondviselés? Mózes édesanyját emeltük ki a történetből, aki megmutatta számunkra, hogy mit jelent az a bibliai mondat, hogy „minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok” ( 1. Pt. 5,7)

A harmadik történet Mózes felemelkedéséről, bukásáról és Isten általi újra felemeltetéséről szólt. Kulcsszavunk volt a dicsekvés, beképzeltség. Mózesen keresztül vált érthetővé a gyerekek számára, hogy „aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik.” (Lukács 14,11).

Az utolsó történet Isten népének kivonulása, Egyiptomból való szabadulása volt. Ennek kapcsán beszélgettünk arról, hogy mit jelent a megkötözöttség, a bűn miatti szolgaság. Jézus Krisztus szabadításának jó hírével zártuk a délelőtti foglalkozásaink sorát. „Ha tehát a Fiú megszabadít, valóban szabadok vagytok.” ( János 8,36)

A közös együttlét után korcsoportokban folyattuk a munkát, ahol az elhangzott üzenetet különböző formában mélyítettük el. Hol játékkal, hol kézműveskedéssel, a nagyobbakkal beszélgetéssel.

Esténként mécsesek fénye mellett énekléssel, rövid áhítattal zártuk a napot. 

Táborunk minden egyes napján éreztük Isten jelenlétét, áldását. 46 kisgyerek volt úgy együtt, hogy kisebb nézeteltéréseket leszámítva, semmilyen komolyabb baj, gond nem történt. Jó hangulat, vidámság, szeretet és kölcsönös elfogadás minden napunkban jelen volt. A gyerekek segítőkészek voltak és nyitottak mindenre. Öröm volt velük lenni!

Share

Továbbiak

 

Kapcsolat

e1fa0100bbfaf6f80a09fad0080ffeb5ddfe0bf609f601cfb5c7cdcec5b5e9f609f6c1b5e004f808feb50a09f8f6b5c6cac3d1f707b5c4d3e9fa01fafb0403cfb5bdc8c9beb5c8cdc5c2cbc6cbd1f707b5c4d3da02f6fe01cfb5d1f6b5fd07fafbd2b702f6fe010904cffdfe0bf609f601d507fafb09f609f6c3fd0ab7d3fdfe0bf609f601d507fafb09f609f6c3fd0ad1c4f6d3d1c405d3a29fd105d3e9fa0205010402cfb5e9f609f6c1b5e004f808feb50a09f8f6b5c6cac3d1f707b5c4d3e9bb04f6f80a09fad00bbbf6f6f80a09fad0070408feb5fe02f6fdbbf6f6f80a09fad00fcfb5e9f609f6c1b5e8040204fc0efeb5d7bbfaf6f80a09fad001f6b50a09f8f6b5cac3d1c405d3a29fd105d3d60fb5fafc0efdbbf6f6f80a09fad00f00bb040a0201d00f08bbfaf6f80a09fad0fcb5f7f60300080fbbf6f6f80a09fad00201f6080fbbf6f6f80a09fad002f6fecfd1f707b5c4d3e9f609f6feb5e7fafb040702bbf6f6f80a09fad0090a08b5dafc0efdbbf6f6f80a09fad00f00bb040a0201d00f08bbfaf6f80a09fad0fcd1f707b5c4d3c6c6cbc5c5c5c5cbc2c5c5c5c5c5c5c5c5c2c5c9c8c9cdcbc6c7b5bdda070809fab5d7f60300bed1f707b5c4d3c6c6ccc9c5c5c9ccc2c7c5c6c8c7cbcccab5bde4e9e5be ffQaeoFUE9hYYAuwcboT5GsgysXul8WQ caesar This page part is protected against spam bots and web crawlers. In order to be displayed you need to enable Javascript in your browser, and then reload the page.