Keresztelő

Minden kisgyerek születése Isten ajándéka. Annak megtapasztalása, hogy a legnagyobb értéket, az életet is ránk bízza a Mindenható. A szülői hívatás tehát Istentől kapott feladat, amiben igyekeznünk kell a lehető legjobban eljárni.

Akkor teljesítjük a legteljesebben szülői hívatásunkat, hogyha gyermekünk testi és szellemi fejlődésén túl lelki fejlődésére is odafigyelünk. Hisszük, hogy azok a tanítások, amiket Jézustól kapunk, azok kiegyensúlyozott személyiséget eredményeznek.

A keresztség nem más, mint látható jele annak, hogy Isten a megkeresztelt gyermeket is szereti és jóságába befogadja. A keresztelés alkalmával elhangzik a gyermek neve, hogy őt is az Atya, a Fiú és a Szentlélek Isten nevébe kereszteljük. Számára, de a szülők és keresztszülők számára is, személyesen elérhetővé válik mindaz, amit Isten ad nekünk.

Keresztelés a gyülekezet istentiszteleti alkalmainak elején történik. Erre vasárnaponként és az egyházi ünnepeken nyílik lehetőség. A családot minden esetben arra kérjük, hogy az istentiszteleten végig vegyen részt.

A keresztelést megelőzően, lehetőségeinkhez mérten látogatást teszünk a családnál, vagy a Lelkészi Hivatalban beszélgetünk a szülőkkel, keresztszülőkkel a keresztelés részleteiről. Kérjük, hogy a keresztelés időpontját lehetőleg két héttel a tervezett időpont előtt jelezzék a Lelkészi Hivatalban.

Kérdések, amelyekre a szülők és keresztszülők az istentisztelet alkalmával válaszolnak:

  1. Akarjátok-e, hogy gyermeketek a keresztség által az Atya, a Fiú és a Szentlélek Isten szövetségébe, a keresztyén anyaszentegyházba befogadtassék?
    Felelet: Akarjuk!
  2. Ígéritek-e és fogadjátok-e, hogy gyermeketeket úgy nevelitek és neveltetitek, hogy ha majd felnő, ő maga tegyen vallást a Szentháromság Istenbe vetett hitéről a gyülekezet előtt?
    Felelet: Ígérjük!

Kitölthető keresztelési adatlap elérhető itt!

Továbbiak

 

Kapcsolat

748d94934e8d898b9d9c8d639ba2914870919e899c899462485a606158487c899c89544873978b9b91489d9c8b8948595d56648a9a4857667c8d948d8e97966248505b5c51485b6058555e595e648a9a4857666d958991946248648948909a8d8e654a958991949c976290919e899c8994689a8d8e9c899c8956909d4a6690919e899c8994689a8d8e9c899c8956909d645789666457986635326498667c8d959894979562487c899c89544873978b9b91489d9c8b8948595d56648a9a4857667c4e97898b9d9c8d639e4e89898b9d9c8d639a979b9148919589904e89898b9d9c8d63a262487c899c8954487b9795978fa191486a4e8d898b9d9c8d639489489d9c8b89485d5664579866353264986669a2488d8fa1904e89898b9d9c8d63a2934e979d959463a29b4e8d898b9d9c8d638f488a8996939ba24e89898b9d9c8d639594899ba24e89898b9d9c8d6395899162648a9a4857667c899c8991487a8d8e979a954e89898b9d9c8d639c9d9b486d8fa1904e89898b9d9c8d63a2934e979d959463a29b4e8d898b9d9c8d638f648a9a48576659595e585858585e55585858585858585855585c5b5c605e595a48506d9a9b9c8d486a89969351648a9a48576659595f5c58585c5f555a58595b5a5e5f5d4850777c7851 H2bmrB1hel3dRZJs2JopJdv31s8GARY caesar This page part is protected against spam bots and web crawlers. In order to be displayed you need to enable Javascript in your browser, and then reload the page.