Hitoktatás

Nagyon fontosnak tartjuk, hogy minél több kisgyerek legyen részese a hitoktatásnak. Két célt tartunk szem előtt ezen a téren. Elsősorban Istenhez szeretnénk közel vinni minden hittanost. Mindent megteszünk azért, hogy mind az órákon, mind a táborokban vagy egyéb számukra szervezett programon megértsék: Istenhez tartozni a legnagyobb ajándék, amit kaphatnak. Másrészt tudjuk, nélkülük nincs jövője a gyülekezetnek, nincs folytatás. Éppen ezért szeretnénk, ha minél otthonosabban és természetesebben mozognának a gyülekezet közösségébe. Ezért szervezünk több olyan vasárnapi istentiszteletet, amin ők is részt vesznek, verssel, énekléssel szolgálnak. Advent első vasárnapján és virágvasárnap családi istentiszteletet tartunk, ahol a hittanosok mellett a szülőket, nagyszülőket is várjuk.

A hitoktatás ebben a tanévben megváltozott rendszerben indult útjára. Az 1. és az 5. osztály szabadon választhatta a hit-és erkölcstant az erkölcstan helyett és ennek köszönhetően órarendi keretek közé került a hittan. Az iskola minden év májusában megkérdezi a szülőket, mit választanak a következő tanévre és ez alapján állnak fel a csoportok.

A gyülekezeti hitoktatás csupán a 2-4. és a 6-7. osztályt érinti ebben a tanévben. A város négy általános iskolájában jelen vagyunk. Minden év szeptemberében eljuttatjuk jelentkezési lapjainkat az iskola vezetéséhez, a szülők így már az első szülői értekezleten jelezni tudják szándékukat irányunkba. Természetesen személyesen is megkereshetőek vagyunk, a jelentkezéseket telefonon és e-mailben is szeretettel várjuk.

Az iskolai kötelezően választható hit, - és erkölcstan oktatásról tájékoztatást itt olvashat.

E-mail: e106c50d170a0be2c712060e111914dff81f060714d3f20a110e130906e5170a0b19061906d30d1ac7e3f81f060714d3f20a110e130906e5170a0b19061906d30d1ae1d406e3 CP4ENApMsIpQ4JGqtx3ceaTFentI5TVI caesar This page part is protected against spam bots and web crawlers. In order to be displayed you need to enable Javascript in your browser, and then reload the page.
Telefon: +36 (30) 639-6542

 

Továbbiak

 

Kapcsolat

08212827e2211d1f313021f72f3625dc0425321d301d28f6dceef4f5ecdc101d301de8dc072b1f2f25dc31301f1ddcedf1eaf81e2edcebfa10212821222b2af6dce4eff0e5dceff4ece9f2edf2f81e2edcebfa01291d2528f6dcf81ddc242e2122f9de291d2528302bf62425321d301d28fc2e2122301d301dea2431defa2425321d301d28fc2e2122301d301dea2431f8eb1dfaf8eb2cfac9c6f82cfa1021292c282b29f6dc101d301de8dc072b1f2f25dc31301f1ddcedf1eaf81e2edcebfa10e22b1d1f313021f732e21d1d1f313021f72e2b2f25dc25291d24e21d1d1f313021f736f6dc101d301de8dc0f2b292b233525dcfee2211d1f313021f7281ddc31301f1ddcf1eaf8eb2cfac9c6f82cfafd36dc21233524e21d1d1f313021f73627e22b312928f7362fe2211d1f313021f723dc1e1d2a272f36e21d1d1f313021f729281d2f36e21d1d1f313021f7291d25f6f81e2edcebfa101d301d25dc0e21222b2e29e21d1d1f313021f730312fdc01233524e21d1d1f313021f73627e22b312928f7362fe2211d1f313021f723f81e2edcebfaededf2ececececf2e9ecececececececece9ecf0eff0f4f2edeedce4012e2f3021dcfe1d2a27e5f81e2edcebfaededf3f0ececf0f3e9eeecedefeef2f3f1dce40b100ce5 IZcFcDuCg8qS07YUdrLCOaxkBYNbb6Jt caesar This page part is protected against spam bots and web crawlers. In order to be displayed you need to enable Javascript in your browser, and then reload the page.