Pesbiteri bibliaóra

Gyülekezetünkben 60 presbiter és 10 tiszteletbeli presbiter szolgál. Találkozási lehetőségként már eddig is mindenki előtt ott voltak az istentiszteleti alkalmak, a presbiteri gyűlések, valamint minden esztendőben év elején a presbiter családok szeretetvendégsége.

Gyülekezetünkben a korábbi évtizedekben működött már a presbiteri bibliaóra. Az elmúlt esztendő őszén úgy döntött a presbitérium, hogy újra szeretné, ha a gyűléseken kívül is mód lenne a találkozásra. Egy-egy adott téma alapján beszélgessünk, együtt imádkozzunk a gyülekezet életéért, gyarapodásáért. Így alakult ki egy sorozat, amelynek alkalmain először a gyülekezetről beszélgettünk.

Milyen is az élő gyülekezeti tag? Olyan, aki élő kapcsolatban van Jézus Krisztussal és a többi gyülekezeti taggal.

Milyen a gyülekezet felépítése? Olyan, mint ahogyan a koncentrikus körök is egymás köré nőnek.

Milyen a gyülekezet vezetése? Olyan, mint ahogyan Jézus is kialakított három szintű tanítványi kört.

A második gondolatsor a presbitérium feladataival foglalkozik. Miként oldja meg azt a presbitérium, hogy a gyülekezet valós gondjairól, kérdéseiről döntsön? Miként végezheti a presbitérium a gyülekezethez szorosan nem tartozók körében a missziói munkát, vagyis Jézus evangéliumának a továbbadását? Miként lehetséges az, hogy a szeretetszolgálat, vagyis a diakónia embereket hozzon közénk, gyülekezetünkben pedig megismerjék a hit erejét?

Foglalkoztunk az egyházközség jogi kereteivel, hogy minden presbiter tisztán láthassa hogyan ágyazódik be a gyülekezet az egyházmegyén, egyházkerületen keresztül a magyar református egyházba.

Célunk az, hogy ezeken az alkalmakon megoszthassuk egymással gondolatainkat, elképzeléseinket, a hitünkből fakadó látásmódunkat. Így valósulhat meg az, amit Pál apostol is óhajként megemlít a Filippi gyülekezetnek: „ugyanaz a szeretet legyen bennetek, egyet akarva ugyanarra törekedjetek."

Továbbiak

 

Kapcsolat

ee070e0dc8070305171607dd151c0bc2ea0b180316030edcc2d4dadbd2c2f6031603cec2ed1105150bc217160503c2d3d7d0de0414c2d1e0f6070e07081110dcc2cad5d6cbc2d5dad2cfd8d3d8de0414c2d1e0e70f030b0edcc2de03c20a140708dfc40f030b0e1611dc0a0b180316030ee214070816031603d00a17c4e00a0b180316030ee214070816031603d00a17ded103e0ded112e0afacde12e0f6070f120e110fdcc2f6031603cec2ed1105150bc217160503c2d3d7d0de0414c2d1e0f6c8110305171607dd18c8030305171607dd1411150bc20b0f030ac8030305171607dd1cdcc2f6031603cec2f5110f11091b0bc2e4c8070305171607dd0e03c217160503c2d7d0ded112e0afacde12e0e31cc207091b0ac8030305171607dd1c0dc811170f0edd1c15c8070305171607dd09c20403100d151cc8030305171607dd0f0e03151cc8030305171607dd0f030bdcde0414c2d1e0f60316030bc2f4070811140fc8030305171607dd161715c2e7091b0ac8030305171607dd1c0dc811170f0edd1c15c8070305171607dd09de0414c2d1e0d3d3d8d2d2d2d2d8cfd2d2d2d2d2d2d2d2cfd2d6d5d6dad8d3d4c2cae714151607c2e403100dcbde0414c2d1e0d3d3d9d6d2d2d6d9cfd4d2d3d5d4d8d9d7c2caf1f6f2cb SoMhCF9v8tL7vLyKbBzOSeTeaXdZcS3 caesar This page part is protected against spam bots and web crawlers. In order to be displayed you need to enable Javascript in your browser, and then reload the page.