Szentháromság vasárnapra, június 12-re tervezünk egy kifejezetten a vasárnapi gyülekezet számára szervezett úgynevezett gyülekezeti napot. Ezen a napon az istentiszteletet követően lehetőség nyílna arra, hogy egy hidegtálas ebédet megegyünk, közben beszélgessünk, a közösséget erősítsük. Az ebédet követően a templomban egy fórumbeszélgetés lesz, a gyülekezeti teremben társasjátékozással, csocsózással, a tornateremben focizással folytathatjuk a közösség erősítését. Ezen a napon, június 12-én a 9 órás kistemplomi istentiszteletre látogatókat is a 10 órás istentiszteletre várjuk. Tekintettel a délutáni programokra, kivételesen a 18 órás istentiszteletünk is elmarad. Ezen a napon tehát csak egy istentiszteletünk lesz. A kistemplomba járókat, akik a feljutást nem tudják megoldani, a kistemplomtól autókkal hozzuk majd fel a templomhoz. 9.30 és 9.45 között lehet majd ezt a gyülekezeti szállító járatot a kistemplom előtt elérni. Kérjük szeretettel gyülekezetünk tagjaitól, hogy sós vagy édes süteménnyel készüljünk erre a napra, és ezzel is tegyük családiassá az alkalmat. Tekintve, hogy az ebédhez valót úgy szeretnénk megrendelni, jó lenne tudnunk, hogy nagyjából hány fővel számoljunk. Megkérünk mindenkit, aki június 12-én szeretne részt venni ezen a napon, hogy vagy az elkészített papíralapú űrlapon, vagy pedig a honlapunkról elérhető elektronikus űrlapon (https://forms.gle/Pj13GmV6gdDf8iBz8) jelezze ezt a szándékát!

Egy új kezdeményezés indul el a Tóvárosi Kistemplomban. Május 15-én, a 9 órás istentisztelet előtt és után szeretetvendégség keretén belül lehetünk és maradhatunk együtt, kávéval, teával, egy kis süteménnyel és testvéri közösséggel. Az istentiszteleten új énekekkel, de a megszokott vendégszeretettel várunk mindenkit! Ha valaki az istentiszteletet és szeretetvendégséget követően nem tud hazamenni a buszközlekedés miatt, akkor ezekben az esetekben autóval segítünk, és mindenkinek a hazajutását biztosítjuk.

Kedves Testvéreink!
Az ukrajnai háborús helyzet miatt a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) adományokat gyűjt a rászoruló, menekülő emberek, családok számára. Komárom-Esztergom megyében a mi gyülekezetünk a gyűjtőpont, ahová el lehet hozni az erre szánt adományokat. Helyszín: Tata, Kocsi utca 15. (Udvar félig le van zárva felújítás miatt, de az adományokkal be lehet jönni autóval a kipakolás idejéig.) Az akció erre a hétre szól, azaz március 10-12. között, csütörtöktől szombatig, 8:00-18:00 között lehet hozni folyamatosan az adományokat. Szeretetszolgálatunk az alábbiakat kéri elsősorban: tartós élelmiszer (olaj, liszt, cukor, száraztészta), melegétel-konzerv, higiéniás termékek, pelenka, tisztasági betét, pokróc, takaró, kisgyermek ruha és cipő. Köszönjük, ha az adományok nem ömlesztve érkeznek, mert majd fajtánként kell szétválogatni és csak így tudja elvinni a MRSZ.
Egyéb segítségnyújtási lehetőségek az MRSZ-en keresztül.
Szállásfelajánlás. Szeretetszolgálatunk azt kéri, hogy a
Pénzadomány. A 1358-as adományvonal tárcsázásával hívásonként 500 forinttal lehet hozzájárulni a humanitárius munkához, de az interneten is van lehetőség adakozni az adomany.jobbadni.hu oldalon keresztül. Azok, akik közvetlen utalással segítenének, a CIB Banknál vezetett folyószámlára küldhetnek felajánlást: CIB 10702019-85008898-51100005 (A közlemény rovatba kérik beírni: Nemzeti Összefogás).
Ne szűnjünk meg imádkozni a békéért, magyar testvéreinkért, minden menekültért, szenvedőért, gyászolóért; könyörögjünk a világ vezetőiért, a megoldásért, és ne fáradjunk meg a segítő cselekvésben! Kérjük Isten Lelkét, adjon hitet, ébredést eltévelyedett világunkban!
Hálásan köszönünk minden adományt és imádságot!
Tatai Református Egyházközség
