Gyülekezetünkben a Soli Deo Gloria kamarakórus működik. Jelenleg 24 tag van, a kóruspróbákra általában húsznál többen járnak. Egyházi kórusműveket, kánonokat, gyülekezeti énekfeldolgozásokat éneklünk, s néha kilépünk a megszokott keretek közül. Nyitott, melegszívű, vidám társaságra talál az ide látogató. A tagok összetartók, lelki közösséget alkotnak, számon tartják és segítik egymást, s a gyülekezet legnagyobb létszámú kiscsoportját képezik. A kóruspróbák imával indulnak, s a vidámság is rendszeres része az alkalmainknak, ugyanúgy, mint a beéneklés, hangképzés, szólampróba.
Ünnepi alkalmakon, istentiszteleteken, találkozókon szolgálunk.
A Tatai Református Egyháznál 1866-tól az 1952-es iskola államosításáig folyamatosan működött kórus, néha több is egy időben.
Karnagyai:
A próbák heti rendszerességgel folynak szeptembertől decemberig, illetve februártól júniusig. Téli és nyári szüneteket tartunk.
Minden érdeklődőt, énekelni szeretőt és tudót várunk szeretettel! Ha valaki elköteleződik, jutalommal motiváljuk, csokoládét kap 😁
🏠 Helyszíne: Tóvárosi Kistemplom (Tata, Somogyi Béla u. 5.)
🕑 Időpontja: csütörtökönként 18 órától 19.45-ig, heti rendszerességgel
👩 Vezetik: Benya Zsuzsanna, Lakné Illés Zsuzsanna
💬 Érdeklődni: