Gyülekezeti tábor beszámoló
Dr. Szabó Előd lelkészünk megtisztelő felkérését követően a nagybörzsönyi Gyülekezeti Táborban készült fotóimat kezdtem böngészni... Hogy is volt...?
Első táborozóként izgalommal nyúlok a szavakhoz, gondolatokhoz, emlékekhez, ugyanakkor hálás szívvel és szeretettel „simítok meg” a fotókon minden történetet, mosolyt, tájat, ölelést... az Úr kegyelmes áldását. Áldás legyen azokon a házicsoportos barátaimon is, akik mindig lelkesen hívogattak erre a gyülekezet életében már hagyományosnak mondható közösségi programra.
Ismerős arcok és sok-sok őszinte, feltétel nélküli mosoly fogadott, a Testvérek örömmel üdvözölték egymást, láthatóan, érezhetően várták már ezt a találkozást egymással és az Isten szeretetével.
Ahogy minket, „első táborozókat” fogadott ez a szeretetteljes közösség egy pillanat alatt rávilágított János Apostol gondolatainak igazságára: „A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet…” (I. levél, 4. fejezet, 18. vers)
Már az első délután, a játékos ismerkedés során – amikor például meghatározott ujjunkkal kellett megérintenünk valakit, és egy kérdésre választ adni – úgy éreztem, hogy a közösség nyitottsága és érdeklődése egészen közel hoz bennünket egymáshoz. A kiscsoportos beszélgetések szintén szíveket nyitogató, bátorító alkalmak voltak. A kezdeti ismerkedésből a napok végére egy őszinte, szeretetteljes közösség formálódott. Viccesen úgy fogalmaznék: a kutyasétáltatás hétköznapi témájától eljutottunk a saját kerítéseink, határaink komoly és mély kérdéséig.
A „Határaink” témája számomra különösen időszerű volt. A mindennapokban megélt nehézségek, a fáradtság és belső vívódások közepette ezek a napok új erőt adtak. Úgy éreztem, mintha Isten pontosan a megfelelő pillanatban nyitotta volna ki előttem ezt az ajtót. Az itt kapott gondolatok, találkozások és élmények mind arról szóltak, hogy az Úr szeretete valóban kiűzi a félelmet, és megtanít egészségesen élni határaink között.
A délelőtti előadások és az azokat követő kiscsoportos beszélgetések mély gondolati és lelki keretet adtak a tábor napjainak. A Lelkészek és Testvérek által felolvasott igék, imádságok, a Dicsőítő zenekar dalai, a reggeli imaközösségek, az imaséta... és még sorolhatnám, meghatározó élmények maradnak, amiért hálás a szívem. Emlékezetes marad az első hajnal is, amelyet csendben, egy baráti kézfogásban osztottam meg. Többször is énekelhettem a Dicsőítő zenekarral – ez külön öröm és ajándék volt számomra. A hajózás, a túrák, a természet közelsége, a madarak hangja, a táj szépsége mind-mind erősítették bennem azt az érzést, hogy Isten ajándékaiban járunk ezekben a napokban és így vált a tábor témája fokozatosan belső felismerésekké.
Számomra kiemelkedő élmény volt a Dicsőítő zenekar szolgálata. Ezek a közös dalok mélyen a szívembe íródtak. A négy nap legmegindítóbb eseménye pedig a vasárnapi úrvacsorás Istentisztelet volt: kegyelmes, felemelő és maradandó élmény.
Mit hoztam haza ebből a négy napból? Egyszerűen „megnyílt a szívem”. Megnyílt a közösség felé, amely feltétel nélkül fogadott be. Megnyílt a barátságok felé, amelyek itt szövődtek vagy erősödtek meg. Megnyílt a szolgálat felé, amelyre Isten hív és legfőképpen: megnyílt a szívem az Úr szeretetének végtelen ereje előtt.
Hálával gondolok vissza minden egyes mosolyra, szóra, énekre és kézfogásra. Köszönöm a gyülekezetnek, hogy első alkalommal is úgy érezhettem: itthon vagyok.
Szeretettel, Virág Katalin
