Csillagpont 2025. Zánka Július 14-19. (IFI tábor)

Csillagpont 2025. Zánka Július 14-19. (IFI tábor)

Gyülekezetünk IFI csoportja idén a Csillagpontra szervezte meg táborát, közel 3500 fiatallal együtt, akik Kárpát-medence-szerte érkeztek a Balaton északi partjára. Az Erzsébet-táboroknak helyet adó területet fesztivállá alakították át, aminek azonban nem a buli és a szórakozás volt a középpontjában, hanem Isten. A fő téma, amit a hét során igehirdetésekben, közös éneklésekben és kiscsoportos beszélgetésekben körbejártunk, a szorongás volt, mely mai korunk egyik alapérzése, aminek a fiatalok különösen is nagy áldozatai. Az evangéliumi válasz erre egészen héten ez két szó volt: Lélegezz fel! Jézusban fellélegezhetünk, hiszen mindent magára vett és kilehelte a Lelkét, hogy mi minden nehézség ellenére fellélegezhessünk. A délelőtti és esti igei alkalmakon túl számos program (közel 100) közül lehetett választani a fiataloknak. Az esti órákban pedig a korosztály kedvencei adtak koncertet pl. Halott Pénz és Bagossy Brothers. 
Gyülekezetünkből 42 fővel voltunk jelen a Csillagponton, ezzel a fesztivál egyik legnépesebb gyülekezeti csoportja voltunk. Szolgálóként Pirik Martina, Farkas Diána, Szabó Elődné Melinda, Köblös István és Farkas Balázs voltak jelen. A következőkben a fiatalok "élménybeszámolóit" lehet elolvasni, melyek bizonyságtétellé válhatnak az olvasó számára.
Lélekemelő volt, és jobban meg erősödött az istenkapcsolatom. Jó volt a dicsőítés és az áhítatok. Köszönöm, hogy ott lehettem, soha nem fogom elfelejteni. (Milán)
Nekem olyan Carpe Diem érzésem volt keddtől szombatig, mert megéltem a napokat. Nem szorongtam, hogy másnap mit fogok csinálni, mikor fekszem le aludni stb... hanem csak élveztem, amit csinálok abban a pillanatban a barátaimmal vagy teljesen idegen emberekkel. Szó szerint egy "Isteni" alkalom volt ez az egy hét. Hálás vagyok, hogy mennyire közelebb érezhetem magam Istenhez és hogy még jobban megismerhettem egy-két embert és magamat is (Roxi)
Nekem nagyon megerősítette a tábor az Istennel való kapcsolatomat, jó volt hogy bárkivel beszélgethettem, akár komolyabb dolgokkal kapcsolatban. Idegen fiatalok is néha odajöttek, kérdezgettek dolgokat vagy csak közösen játszottunk. Tetszett, hogy sok program volt és minden jött magától, meg lehetett élni minden pillanatot. Hálás vagyok, hogy sok embert, és magamat is jobban megismerhettem. Köszönöm mindenkinek, hogy ennyi felejthetetlen emléket adtatok az elmúlt napokban. (Magdi)
Én még ilyen lelki hullámvasúton nem ültem, mint ez az egy hét. A legjobbtól az egészen nehéz és rossz érzésekig mindenben volt részem, és hihetetlen nagy nyugalommal töltött el, hogy Isten jelenlétét mind a kettőben éreztem. Sokat tanultam és sok választ kaptam, amit Istennek és nektek is köszönök. Rádöbbentem hogy az imának nagyobb ereje van, mint én azt gondolnám és ezzel a visszaigazolással úgy érzem hogy jobban tudok hinni abban, hogy az Úr meghallgatja az én imáimat is. Talán most tapasztaltam meg először úgy igazán, hogy milyen közösségnek vagyok is én a része, hogy mennyire jó olyan emberekkel beszélgetni és együtt lenni, akik hasonlóan szeretik Istent, mint én. Ahogy a záró áhítaton is mondták, nem a problémáim tűntek el ebben a pár napban, hanem megtanultam máshogy szembenézni és megküzdeni velük. (Szoraja)
Hát nem is tudom hol kezdjem, de nekem ez a hét nagyon-nagyon sokat adott  lelkileg. Óriási nagy feltöltődés volt. Nagyon sok új barátságot köthettem Isten jelenlétében és remélem ezek egy egész életre szólnak. Örülök, hogy belecsöppenhettem az Ifi közösségébe. Az igehirdetésekből engem a pénzérmés igazán megfogott és sok gondolatot indított el bennem. Nem sokan tudják ,de a Refi előtti nyaramon igazán mélyen voltam lélekben, és onnan Isten segített ki, hiszem, hogy minden problémánkat okkal adja, és utána Ve együtt kijövünk belőle. Nagyon hálás vagyok ezért az egy hétért. (Gizó)
Én kicsit félve álltam hozzá az egész fesztiválhoz eleinte, mert hogy a "keresztyén fesztivál" szókapcsolat kicsit ellentmondónak hangzott, de csodás élmény volt az egész. Brutálisan jó társaság volt, és az egész egy lelki felüdülést jelentett számomra. Az első napokban azt hittem, hogy nekem nincsenek szorongásaim, és ezért nem tartozik rám a téma, de az igehirdetések rámutattak elfojtott érzésekre, amelyeket olyan mélyen elástam magamban, hogy már én sem tudtam, bennem vannak. Ezen a héten viszont többször is fellélegezhettem, és hatalmas pozitív csalódás van bennem az egész rendezvényről és a társaságról. Remélem, találkozom még veletek! (Botond)
Én nagyon jól éreztem magam a táborban. Úgy éreztem, hogy az igehirdetések nekem szólnak, mert nagyjából az összes olyan témáról szó volt, ami miatt szorongok. Az Istentiszteletek alkalmával sokat tanultam, fellélegeztem és közelebb kerültem Istenhez. Én nagyon nehezen engedem el a problémákat és a szorongásaimat, de ez a tábor segített abban, hogy fellélegezhessek és elengedjem magam. Hálás vagyok azért, hogy a barátaimmal együtt tölthettem ezt az egy hetet, hogy megismerhettem másokat és részt vehettem sok izgalmas programban. (Kinga)
Ha valaki tőlem megkérdezi egyszer, mi erősítette meg a hitemet igazán, gondolkodás nélkül a Csillagpontot fogom mondani. Én, aki a tanév elején teljesen kezdő hívőként kezdtem el munkálkodni az Istennel való kapcsolatomon, ez egy hatalmas előrelépés volt számomra. Maga a tematika nagyon közel állt hozzám, hiszen borzasztóan nehéz 1 évet tudok magam mögött. Az igehirdetésekből szinte mindig el tudtam vinni valamit magammal, és a dicsőítések is rengeteget segítettek. A kiscsoportom is nagyon sokat hozzátett ahhoz, hogy feldolgozzak rég elfojtott érzelmeket, traumákat, amikre most jöttem rá, mennyire nem voltak megválaszolva magamban. Sose éreztem ennyire Isten jelenlétét, mint azon a héten. Egy érzelmi hullámvasút volt minden téren, és csodálatos volt megélni minden pillanatot, minden érzelmet azon a héten ott, veletek. Elképesztő volt megtapasztalni azt a szeretetet és elfogadást, amit tőletek kaptam, és ahogy rengeteg ismeretlennel megtaláltam a közös hangot, kötöttem új barátságokat, vagy találkoztam régi ismerősökkel. Hatalmas ürességet érzek magamban, amióta kiléptem a kapun, és nekem is nagyon hiányzik felsétálni a házhoz az emelkedőn. Nagyon hálás vagyok Nektek, hogy veletek élhettem ezt meg, és hogy egy percig sem éreztem magam kevésnek, magányosnak, vagy nem komfortosan. Köszönöm, hogy velem voltatok, és együtt tudtunk lenni Isten elhívása által. (Timi)
Én talán ott kezdeném, hogy vallásos közegben nevelkedtem, de a családom abszolút ateista elveket vall, szóval amikor ki lettem szakítva a szülőhelyemről és elköltöztünk, valami megtört bennem és az Istennel való kapcsolatomban is. Új közegbe kerültem, aminek folytán eltávolodtam Istentől, és kialakult bennem egy deista világkép, hiszen úgy kellett szocializálódnom és alkalmazkodnom éveken át, hogy már nem vettek körül hívő emberek. A Csillagpont viszont új reményt adott és most először, újra éreztem Isten jelenlétét, már az első napon. Minden dicsőítés, áhítat, ima után sokkal felszabadultabbnak éreztem magamat a bőrömben. Csodálatos érzés volt ennyi hívő ember között lenni és megtapasztalni azt, milyen amikor egy közösség Isten segítségével kihúz a mélyvízből és fulldoklás helyett ismét tudsz lélegezni. Én hiszem, hogy az ő jelenlétében sikerült életre szóló kötelékeket kialakítani, amiért eszméletlen hálás vagyok. (Kitti)
Én nagyon vártam a Csillagpontot, de az első nap, amikor megérkeztünk ennyi ember közé, eléggé elkezdtem szorongani. Viszont a társaságnak köszönhetően ez nagyon gyorsan feloldódott és nagyon frissítő volt, hogy egész héten önmagam tudtam lenni. A fesztivál témája nagyon közel állt hozzám és minden nap nagyon sok üzenettel gazdagodtam, amiket remélem majd gyakorlatban is tudok alkalmazni. Amit viszont a legkülönlegesebb volt megtapasztalni, az a szeretetközösség, ami körbevette az egész helyet. Nagyon hálás vagyok, hogy ilyen csodálatos emberek társaságában tölthettem el a hetet és nektek köszönhetően életem legelképesztőbb élményeit élhettem át. (Imola)