Bibliás nap

2017. január 31-én rendezte meg a Magyar Református Egyház az oktatási intézmények bevonásával a bibliaolvasó maratont. A nap célja volt, hogy reggel 8 óra és délután 2 óra között a teljes Szentírást felolvassuk. A Tatai Református Gimnázium is részt vett a felhívásban és mi is megkaptuk a magunk részét, amelyeket a többi felekezet bevonásával hittanórák keretében elolvastunk. A maraton adta lehetőséget kihasználva arra gondoltam, hogy legyen ez a nap a Bibliáé. Szóljon minden erről!

Reggel az áhítatunk keretében egy műsor segítségével mi is megnyitottuk iskolánkban az 500. jubileumi évet. A reformációra emlékezve a Biblia fordításokat emeltük ki a műsorban, mint a többi felekezettel közös örökséget. Elhangzott egy bibliai igeszakasz latinul, majd pedig okos telefon segítségével ugyanaz magyarul. Mi történt a kettő között? – vetette fel a kérdést a műsor és igyekezett erre választ adni.

A Biblia olvasása mellett egy kiállítást is készítettünk a keletkezés lépéseiről. Igyekeztünk interaktívvá tenni igazodva a mai diákok igényeihez. Minden állomáson egy plakát várta a diákokat, amelyen röviden mutattuk be a Biblia keletkezésének azon fázisát, majd pedig egy ahhoz kapcsolódó feladattal lehetett elmélyíteni, kiegészíteni az ismereteket. Volt, ahol a diákokat megszólító igét lehetett kiírni és a többieknek ott hagyni, volt, ahol kipróbálhatták a görög és héber írást. Az egyik állomáson a 119. zsoltár másolhatták, de az utolsó állomáson egy totó segítségével sok érdekes dolgot is megtudhattak még a Szentírásról, például, hogy milyen állat nem szerepel a Bibliában. (Megsúgom: macska.)

Majdnem minden csoporttal még a hittanóra keretében végignéztük ezt a kiállítást és biztattuk őket arra, hogy gyakrabban vegyék a kezükbe a Bibliát.

A Bibliás naphoz a többi pedagógus is csatlakozott és ki-ki a saját tantárgya keretén belül lehetőségeihez mérten vitt be valamit a Szentírással kapcsolatban. Angol órán angolul  olvastak történeteket, fizika órán a szövetség ládájának felépítésével foglalkoztak.

Gazdag és felemelő napnak voltunk a részesei. Bízunk benne, hogy diákjaink is így élték meg.