Hálaáldozatra az alkalom készen van. Adakozzunk Isten dicsőségére, hálából a tőle kapott ajándékokért, nem feledve az igének szavát: „Örült a nép az önkéntes adakozásnak, mert tiszta szívvel, önként adakoztak az Úrnak.” Az adakozással kapcsolatban hirdetjük, hogy lehetőségük van a gyülekezet tagjainak arra, hogy digitális eszközökkel is fizessenek perselypénzt, egyházfenntartói járulékot, adományt. Ez azt jelenti, hogy bankkártyával, telefonnal, okos órával is lehet adományozni.
- Istentiszteletet ránk következő vasárnapon 9 órától és 18 órától a kistemplomban, 10 órától pedig a templomban tartunk, ha az Úr engedi és élünk! Következő vasárnapon, február 22-én, böjt első vasárnapján az Úr szent asztalát megterítjük. Készüljünk imádságos szívvel az úrvacsorára! A hirdetéseknek megfelelően ma délután 18 órától megtartjuk alkalmunkat a kistemplomban!
- Eltemettük Varga Jánosné Bottos Cecília asszonytestvérünket, aki 98 esztendőt élt és a Tavasz utcában lakott. Ravatalánál a 25. Zsoltár 4-5. verséből hangzott Isten erőt adó üzenete: „Utaidat, Uram, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem! Vezess hűségesen, és taníts engem, mert te vagy szabadító Istenem, mindig benned reménykedem.” Eltemettük Dr. Fecső Ibolya született Imre Ibolya asszonytestvérünket, aki 89 esztendőt élt és a Nagy Lajos utcában lakott. Ravatalánál a 31. zsoltár válogatott verseiből hangzott a mi Istenünk bátorító üzenete: „Hozzád menekülök, Uram, ne szégyenüljek meg soha! Ments meg engem irgalmasan! (…) Mert te vagy az én sziklaváram; vezess és terelgess engem nevedért! (…) Kezedre bízom lelkemet!” Eltemettük Szücs Lászlóné Németh Margit asszonytestvérünket is, aki 89 esztendőt élt és az Arany János utcában lakott. Ravatalánál a 77. zsoltár 10-12. verseiből hangzott Isten vigasztaló üzenete: „Elfelejtette kegyelmét az Isten, vagy elnyomta irgalmát a harag? Az az én bajom – gondoltam –, hogy megváltozott a Felséges jóindulata. Emlékezem az Úr tetteire…” A Feltámadott Krisztus vigasztalja elhunyt testvéreink itt maradt gyászoló szeretteit!
- Gyülekezeti alkalmainkat hirdetjük. A holnapi napon, 17.30-tól lesz az ifjúsági és közösségi térben a BelépŐ elnevezésű sorozatunk következő alkalma. Témánk: „Győzelem és vereség”. Ugyancsak hétfőn 19.30-tól lesz a gyülekezeti foci alkalma gimnáziumunk tornatermében. Kedden megtartjuk házicsoportjaink alkalmait különböző helyszíneken. Csütörtökön 9 órától a baba-mama klub alkalma lesz az ifjúsági és közösségi térben. Február 18-án és 19-én, szerdán és csütörtökön este 18 órától a gyülekezeti teremben a megszokott módon lesz evangélizációs alkalmunk, amelyen Somogyi Péter budapest-fasori lelkipásztor szolgál közöttünk. Február 20-án, pénteken 18 órától pedig böjti zenés alkalmunk lesz, ugyancsak a gyülekezeti teremben, amelyen ifjúsági zenekarunk szolgál majd.
- 2026 az Imádság Éve Református Egyházunkban. Februárban imádkozzunk a házasságban élőkért, hogy Istentől kapott szeretettel tudják szeretni a házastársak egymást! Imádkozzunk, hogy ez a szeretet újítsa meg a kapcsolatokat és irgalma gyógyítsa az elszenvedett sebeket. Imádkozzunk az özvegyekért és a válásban érintett testvérekért is, hogy Isten vigasztalása enyhítse a fájdalmaikat. Kérjünk Urunktól bölcsességet és útmutatást, hogy a Jézus Krisztusról szóló evangéliumot meg tudjuk élni a házasságunkban!
- Hirdetjük a Fiatal Felnőttek Alkalmának evangélizációs hétvégéjét, amelyet február 28-án és március 1-jén tartunk Esztergomban, az ottani fiatalokkal közösen. A hétvége témája: Elhívás és hivatás. Miért dolgozunk? Miért tanulunk? Mit üzen Isten a munkáról – és a mi munkánkról? Ezekre a kérdésekre is keresi a választ a Biblia alapján ez a hétvége, ahol arra lesz lehetősége a 18-30 éves korosztály tagjainak, hogy hitükben megerősödjenek, őszinte beszélgetésekben megnyíljanak, és új kapcsolatokat építsenek. A részvétel regisztrációhoz és hozzájárulási díjhoz kötött. További információkat a honlapunkon lehet megtalálni!
- Elkészült a 2026-os évre szóló Választói Névjegyzék tervezete. Február 22-e vasárnapig lesz lehetőség arra, hogy megnézzük a névjegyzéket, hogy abban a megfelelő nevek szerepelnek. A névjegyzékbe azok kerülhetnek be, akik 18. életévüket betöltötték, a gyülekezet istentiszteleti alkalmain részt vesznek, az úrvacsorai lehetőséggel élnek, és a gyülekezet életéhez anyagilag is hozzájárulnak. Mindenki gondolja végig, hogy a feltételeknek megfelel-e, majd pedig ellenőrizze, hogy a névjegyzékben szerepel-e. Amennyiben valaki a névjegyzékből kimaradt, kérjük, hogy jelezze ezt nevének, címének megadásával. Február 23-án a választói névjegyzéket az észrevételeknek megfelelően lezárjuk.
- Hirdetéseink, állandó gyülekezeti alkalmaink időpontjai, valamint a személyes lelkigondozás lehetősége elérhető honlapunkon, a www.reftata.hu címen, a hirdetések pedig elolvashatóak a templomkerítésen és a kistemplom bejáratánál lévő hirdetőszekrényben nyomtatott formában.
Az Úr Jézus Krisztus legyen a mi gyülekezetünk Őriző Pásztora!