Hálaáldozatra az alkalom készen van. Adakozzunk Isten dicsőségére, hálából a tőle kapott ajándékokért, nem feledve az igének szavát: „Ezért ahogyan mindenben bővölködtök: hitben és igében, ismeretben és minden buzgóságban, és a tőlünk rátok áradó szeretetben, úgy az adakozásban is legyetek bőkezűek.” Az adakozással kapcsolatban hirdetjük, hogy lehetőségük van a gyülekezet tagjainak arra, hogy digitális eszközökkel is fizessenek perselypénzt, egyházfenntartói járulékot, adományt. Ez azt jelenti, hogy bankkártyával, telefonnal, okos órával is lehet fizetni.
- Istentiszteletet ránk következő vasárnapon 9 órától és 18 órától a kistemplomban, 10 órától pedig a templomban tartunk, ha az Úr engedi és élünk! A hirdetéseknek megfelelően ma is megtartjuk istentiszteletünket a kistemplomban 18 órától!
- Eltemettük Nagy Lajosné Ibolya Erzsébet asszonytestvérünket, aki 91 esztendőt élt és életének legutolsó hónapjaiban a Fényes fasori idősotthonban lakott. Ravatalánál a Jelenések könyve 3. részének 5. verséből hangzott Isten vigasztaló üzenete: „Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én Atyám előtt és angyalai előtt.” Elbúcsúztunk Varga József férfitestvérünktől, aki 73 esztendőt élt és életének utolsó éveiben a Fényes fasori idősotthonban lakott. A Kistemplomban Ézsaiás könyve 51. részének 11. verséből hangzott Isten erőt adó üzenete: „Így fognak visszatérni azok, akiket az Úr kiváltott… Öröm koszorúzza fejüket örökre, boldog örömben lesz részük, a gyötrelmes sóhajtozás pedig elmúlik.” Eltemettük Kiss József Gyula tiszteletbeli gondnok testvérünket is, aki 96 esztendőt élt és a József Attila utcában lakott. A Templomban Lukács evangéliuma 6. részének 47-48. verséből hangzott Isten bátorító üzenete: „Megmutatom nektek, kihez hasonló az, aki hozzám jön, hallja beszédeimet, és cselekszi azokat. Hasonló ahhoz a házépítő emberhez, aki mélyre ásott, és a kősziklára alapozott: amikor árvíz jött, beleütközött az áradat abba a házba, de nem tudta megingatni, mert jól volt megépítve.” Elhunyt Bodnár Balázs férfitestvérünk, aki 49 esztendőt élt és Tatabányán lakott. Temetése ránk következő szerdán, február 4-én, 13 órától lesz a bicskei református temetőben. A Feltámadott Krisztus vigasztalja elhunyt testvéreink itt maradt gyászoló szeretteit!
- Gyülekezeti alkalmainkat hirdetjük. Hétfőn 19.30-tól lesz a gyülekezeti foci alkalma gimnáziumunk tornatermében. Kedden megtartjuk házicsoportjaink alkalmait különböző helyszíneken. Szerdán, február 4-én, 10 órától megtartjuk bibliaóránkat a Kistemplomban, amire hívjuk és várjuk gyülekezetünk minden tagját! Csütörtökön 17.30-tól lesz a Baba-mama klub csak mama alkalma, ahol Andrási-Papp Hajnalka beszél a „Csecsemők és kisgyermekek önszabályozása - alvás, táplálkozás, sírás” témakörben. Ugyanezen a napon, tehát csütörtökön 18 órától lesz az Énekkör alkalma a Kistemplomban, amire szeretettel várjuk az énekelni szerető testvéreinket. Pénteken 17.30-tól lesz a Kisifi alkalma az ifjúsági és közösségi térben, amire az általános iskola felső tagozatába járó gyerekeket várjuk, pénteken 19 órára pedig a középiskolás korosztályt hívjuk ifjúsági alkalmunkra ugyancsak az ifjúsági és közösségi térbe. Vasárnap 9 órától lesz a kakaós-kalácsos reggeli alkalma a gyülekezeti teremben, amelyet követően családi istentisztelet lesz templomunkban. Szeretettel várjuk a reggelire is és az azt követő istentiszteletre is kedves testvéreinket!
- 2026 az Imádság Éve Református Egyházunkban. Imádkozzunk a gyermekekért és fiatalokért. Azokért, akik a saját családunkban élnek, azokért, akik református intézményeinkben tanulnak, azokért, akik városunkban, Tatán laknak. Imádkozzunk, hogy Isten szeretetét átéljék és szabadítását megtapasztalják életükben. Kérjünk Urunktól bölcsességet és útmutatást, hogy a gyermekek és fiatalok között is tudjuk hirdetni a Jézus Krisztusról szóló evangéliumot!
- Hirdetjük a jelentkezési lehetőséget a felnőtt keresztelésre is felkészítő felnőtt konfirmációs alkalomra. Várjuk mindazoknak a jelentkezését, akiket gyermekkorukban nem kereszteltek meg, de szeretnének ebben részesedni, vagy akiket megkereszteltek, de fiatalabb korukban elmaradt a konfirmáció, vagy akik szeretnének hitükben még jobban megerősítést kapni. Jelentkezni Szabó Előd lelkipásztornál lehet.
- A Tatai Református Gimnázium Szülői Tanácsa a korábbi évek hagyományait folytatva szülői jótékonysági bált rendez 2026. február 14-én, szombaton. A bál bevételével a szülők ismét támogatni kívánják az iskolában folyó oktató-nevelő tevékenységet, a Big Band zenekart, valamint a hátrányos helyzetű tanulókat. Idén kiemelt cél az iskola tornatermi épületrészének otthonosabbá tétele. Amennyiben szeretnének a gyülekezet tagjai is hozzájárulni ehhez a szép kezdeményezéshez, úgy azt támogatójegyek formájában megtehetik. A támogatójegyek 500, 1000 vagy 2000 forintos áron vásárolhatók meg az istentisztelet után.
- Hirdetéseink, állandó gyülekezeti alkalmaink időpontjai, valamint a személyes lelkigondozás lehetősége elérhető honlapunkon, a www.reftata.hu címen, a hirdetések pedig elolvashatóak a templomkerítésen és a kistemplom bejáratánál lévő hirdetőszekrényben nyomtatott formában.
Az Úr Jézus Krisztus legyen a mi gyülekezetünk Őriző Pásztora!