Hálaáldozatra az alkalom készen van. Adakozzunk Isten dicsőségére, hálából a tőle kapott ajándékokért, nem feledve az igének szavát: „Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét; hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok.” Az adakozással kapcsolatban hirdetjük, hogy lehetőségük van a gyülekezet tagjainak arra, hogy digitális eszközökkel is fizessenek perselypénzt, egyházfenntartói járulékot, adományt. Ez azt jelenti, hogy bankkártyával, telefonnal, okos órával is lehet adományozni.
- Istentiszteletet ránk következő vasárnapon 9 órától és 18 órától a kistemplomban, 10 órától pedig a templomban tartunk, ha az Úr engedi és élünk! A hirdetéseknek megfelelően ma délután 18 órától megtartjuk alkalmunkat a kistemplomban!
- Az elmúlt héten eltemettük özvegy Hermann Györgyné Ásoth Julianna asszonytestvérünket, aki 93 esztendőt élt és a Gesztenyefasorban lakott. Ravatalánál a 13. Zsoltár 4-5. verséből hangzott Isten vigasztaló üzenete: „Tekints rám, hallgass meg, Uram, Istenem! Tartsd meg szemem ragyogását, ne jöjjön rám halálos álom! (…) Mert én hűségedben bízom…” Eltemettük Nagy István férfitestvérünket is, aki 70 esztendőt élt és a Mátyás Király utcában lakott. Ravatalánál Ézsaiás könyve 58. részének 8-9. verséből hangzott Isten erőt adó üzenete: „Eljön világosságod, mint a hajnalhasadás, és hamar beheged a sebed. Igazságod jár előtted, és az Úr dicsősége lesz mögötted. Ha segítségül hívod az Urat, ő válaszol, ha kiáltasz, ezt mondja: Itt vagyok!” Elbúcsúztunk Muzsnayné Bellák Erzsébet asszonytestvérünktől, aki 78 esztendőt élt és az Ida utcában lakott. Isten igéje erősítse a Családot: „Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok. Még egy kis idő, és a világ többé nem lát engem, de ti megláttok, mert én élek, és ti is élni fogtok.” A Feltámadott Krisztus vigasztalja elhunyt testvéreink itt maradt gyászoló szeretteit!
- Gyülekezeti alkalmainkat hirdetjük. Hétfőn 19.30-tól lesz a gyülekezeti foci alkalma gimnáziumunk tornatermében. Csütörtökön 9 órától a baba-mama klub alkalma lesz az ifjúsági és közösségi térben. Ugyanezen a napon, tehát csütörtökön 18 órától lesz a felnőtt konfirmációs előkészítő első alkalma a könyvtárban. Pénteken 17.30-tól lesz a Kisifi alkalma az ifjúsági és közösségi térben, amire az általános iskola felső tagozatába járó gyerekeket várjuk, 19 órára pedig a középiskolás korosztályt hívjuk ifjúsági alkalmunkra ugyancsak az ifjúsági és közösségi térbe. Következő vasárnap, április 26-án 15 órától Dadon lesz az új lelkipásztor beiktatása. Kérjük, hogy aki szeretne részt venni ezen az alkalmon, jelezze az istentiszteletet követően!
- 2026 az Imádság Éve Református Egyházunkban. Áprilisban imádkozzunk nemzetünk egységéért és vezetőiért! Tudjuk, hogy életünk biztonsága és boldogsága nem a földi uralkodóktól, politikusoktól függ, hanem Jézus Krisztustól, a feltámadott Úrtól. Pál apostollal együtt hisszük: „Nincs hatalom mástól, mint Istentől, ami hatalom pedig van, az Istentől rendeltetett” (Róm. 13,1). Ezért szabadok vagyunk engedelmeskedni és imádkozni nemzetünk megválasztott vezetőiért, hogy nemzetünk egységét és az egység által Isten dicsőségét munkálják. Az imakéréshez kapcsolódóan hirdetjük, hogy imaszolgálatunk tagjai a személyes kéréseinket is Isten elé viszik. Ezeket a kéréseket a kijáratoknál elhelyezett imacetlikre lehet felírni, illetve a honlapunkon található linkre kattintva lehet beküldeni.
- Hirdetjük, hogy idén június 26-28. között Veszprémben lesz a Református Egyházi Napok fesztivál, a REND. Jelentkezni április 30-ig lehet a jelentkezési lap kitöltésével. A programokról készült tájékoztató füzet, amely elvihető az istentiszteletet követően.
- Az idei évben is nagy szeretettel hívjuk és várjuk az alsó tagozatos gyermekeket gyülekezetünk napközis hittantáborába, 2026. június 22-26. között. Imádkozunk azért, hogy ezen az örömökkel teli héten a gyerekek egyre jobban megismerjék, mit jelent reformátusnak lenni, milyen áldás egy lelki otthon és közösség, valamint hogy mennyire szereti őket az Úr Jézus Krisztus. Nagy örömünkre az idei tábor iránt is nagy az érdeklődés, ezért kérjük, hogy aki biztosan szeretne részt venni, mielőbb jelentkezzen. A jelentkezéseket az előleg befizetések sorrendjében tudjuk elfogadni, legfeljebb az első 60 gyermek számára. A jelentkezési határidő 2026. május 24., az előleg összege 10.000 Ft. A regisztráció az előleg beérkezésével válik véglegessé. Regisztráció ezen a linken https://forms.gle/SN1kLu1pK14EuA6AA vagy a plakáton található QR kódon keresztül lehetséges. Szeretettel várunk minden érdeklődő gyermeket!
- Hirdetéseink, állandó gyülekezeti alkalmaink időpontjai, valamint a személyes lelkigondozás lehetősége elérhető honlapunkon, a www.reftata.hu címen, a hirdetések pedig elolvashatóak a templom-kerítésen és a kistemplom bejáratánál lévő hirdetőszekrényben nyomtatott formában.
Az Úr Jézus Krisztus legyen a mi gyülekezetünk Őriző Pásztora!