2015. december 31-én 17 órakor, az év utolsó istentiszteletét követően mindazokkal, akik kedvet éreznek hozzá, öregtavi körsétára indulunk. Szeretettel várunk minden érdeklődőt a református templom (Kocsi utca 15.) bejáratához, sétánk indulópontjához!
December 31-én 16 órakor mind a Tóvárosi Imaházban, mind a templomban év végi istentiszteletet tartunk.
Január 1-jén az ünnepi menetrend szerint 9 és 18 órakor a Tóvárosi Imaházban, 10 és 15 órakor a templomban lesznek az év első istentiszteletei.
Várunk mindenkit szeretettel!
Áldott, békés, örömökben és szeretetben gazdag karácsonyi ünnepet kívánunk egész gyülekezetünk nevében!
Az idei évben több gyűjtést is meghirdettünk az adventi időszakban, hogy minél többeket tudjunk segíteni különféle módokon.
A beérkező pénzadományokból a gyerekek adventi délutánját tudtuk megszervezni, ill. csomagokat állítottunk össze olyan idősek számára, akik már nehezen vagy egyáltalán nem tudnak kimozdulni otthonról. Ezeket részben ifjúsági csoportunk tagjai, részben önként vállalkozó gyülekezeti tagunk hordta ki a címzettekhez.
A Nyilas Misi cípősdoboz gyűjtés is sikeresen zajlott. Közel 100 doboz indult útnak a Magyar Református Szeretetszolgálat gyűjtőközpontjába, hogy onnan szétoszthassák a rászoruló családoknak.
Végül pedig a helyben lakó családok számára tartós élelmiszereket, ruhákat, játékokat gyűjtöttünk, melyeket a Tatai Családsegítő Központnak adtunk át.
Köszönjük mindazoknak a segítségét, akik bárminemű adományaikkal hozzájárultak ahhoz, hogy néhány családnak szebb legyen a karácsonya.
December 24-én szentesti istentisztelet:
Tóvárosi Imaház 16 óra
Református Templom 16 óra
December 25-én és 26-án ünnepi istentisztelet:
Tóvárosi Imaház 9 és 18 óra ( Úrvacsora osztás 25-én délelőtt)
Református Templom 10 óra (Úrvacsora osztás 25-én és 26-án délelőtt) és 15 óra
Legátusunk, Farkas Balázs VI. éves pápai teológiai hallgató szolgál 26-án a délutáni istentiszteleteken.
Ránk következő vasárnap, december 27-én a szokott időben tartjuk istentiszteleti alkalmainkat.
Szeretettel várunk mindenkit ünnepi istentiszteleteinkre!