A lélek gyógyulni egy kapcsolatban tud – a Szeretettel való kapcsolatban.

Októberben érkezett a hír, hogy gyülekezetünk nőtagjait csendes hétvégére invitálják lelkészeink, a hétvégi elvonulás témájául a lelki sebek gyógyulását választották, mindez csodaszép környezetben, Vértestolnán kerül megrendezésre.

Örömmel hangolódtam az alkalomra, hogy lehetőségem lesz kapcsolódni a közösséghez és lelkigyakorlaton vehetek részt. Sok mindennel készültem a hétvégre: praktikusan, átgondoltam milyen ruhát vigyek, milyen enni és innivalóval készüljek, túracipőt is pakoltam a kiránduláshoz, tudtam, hogy milyen programok követik egymást, úgy éreztem mindenre gondoltam. Egy valamire azonban nem voltam felkészülve, az érzékelhető isteni jelenlétre.

A napot Kriszta vezetésével reggeli áhítattal kezdtük, majd rövid éneklés és ismerkedős, csapatépítő játék után az első előadás következett. Melinda végigvezetett minket a lelki sebek mélyebb megértésében, elemeztük hogyan alakulnak ki, milyen formában jelentkeznek. Majd a samáriai asszony történetén keresztül vizsgáltuk, hogy a kialakult sebekre milyen fájdalomcsillapítást alkalmazunk és ez mennyire nem segít minket a sebek feldolgozásában, mivel megakadályozza, hogy szembenézzünk az igazi kérdésekkel, amelyek a sebeket okozzák. Az előadás után kis csoportokban folytattuk a munkát, ahol vezetett kérdésekkel ki-ki a maga életéből hozott példát a lelki sebekre. Megható volt látni, átérezni, hogy milyen könnyen megnyílunk egymás előtt és a kapcsolódással együtt érezhető volt valami több jelenléte is köztünk.

A komoly téma után kicsit kifújtuk magunkat, ebéd majd egy kis testmozgás következett. A csapat egy része a házban maradt, egy része falusi sétára indult, kalandvágyók pedig a közeli erdőben túráztak. Jó volt látni- hallani az őszi erdőben a női beszélgetések hangjait, és ahogy szoktuk, a könnyed témáktól a nehéz életkérdésekig minden teljes természetességgel terítékre került.

A délutáni foglakozáson visszatértünk fő témánkhoz és Niki vezetésével azt jártuk körbe, hogy hogyan léphetünk Isten elé sebeinkkel. A samáriai asszony példájánál maradva azt értettük meg, hogy Jézus képes átkeretezni a sebeinket, mert nem az számít, hogy mit hozunk, milyen hegeink vannak, hanem az, hogy így ezzel együtt szeret minket. Ugyanakkor nekünk is van részünk a gyógyulásban, segítségül hívhatjuk a megbocsátást, az igét, az imádságot, a hitet és a közösséget. Kiscsoportban azzal folytattuk, hogy saját életünkből hozott példánk esetében melyik gyógymódot tapasztaltuk meg, és ezek közül nekünk melyik volt a leghatásosabb. Majd lehetőségünk volt elmélyülten gondolkodni arról, hogy ha kérhetnénk, melyik seb tűnjön el és miért. Ezt a választást pedig meg is jeleníthettük, egy választott kis kőre rajzolva azt a szimbólumot, jelet, rajzot, ami számunkra ezt a sebet leginkább szimbolizálja. Ezt a követ pedig a kérés szerint magunknál tartottuk másnapig, akkor még nem tudtuk, milyen fontos szerep jut majd neki. Majd további csendes elmélkedésben, azt a kérdést tettük fel magunknak, hogy mi tart vissza minket attól, hogy kérjük Jézust, hogy meggyógyítson és erre a konkrét sebre mi lenne a gyógymód.

Estére egy különleges gyakorlattal készültek számunkra, szemlélődő imádsággal. Az egész napos közös gyakorlatok végén együtt, közösségben mégis mélyen magunkba fordulva teljes csendben, a gyertyaláng és Melinda hangjának vezetésével vihettük újra az Úr gyógyító színe elé lelki nehézségünket. A csend után felhangzó közös ének megkapó tisztasággal és különös összhangban visszhangzott a teremben. A gyakorlatok után mindenki felszabadultan zárta a napot vidám, kötetlen beszélgetéssel, sok nevetéssel, sztorizgatással töltöttük az estét.

Másnap már reggeltől az istentiszteletre és Úrvacsorára készültünk. Nagy Péterné Mónika, lelkésznő az előző napi csoportba maga is bevonódva, meghatottan idézte elénk érzéseit és közvetítette Isten igéjét felénk. A igehirdetés végén a folyamat méltó lezárásaként az Úr asztala felé lépkedve, a kővel szimbolizált lelki sebünket az egyszerű fakereszt lábához helyezve szimbolikusan is Isten kegyelmére bíztuk gyógyulásunkat. Így járultunk az úrvacsorához egy apró, de jelentőségteljes mozdulattal megszabadulva a lelki tehertől. Mélyen megható és méltó zárása volt ez a kétnapos lelki folyamatnak, amin értő és óvó vezetés mellett mehettünk végig. Az istentisztelet utáni lelki megkönnyebbülés, nagyon is konkrét, tevékeny és termékeny beszélgetésbe fordult át. Nemcsak a hétvégét összegeztük, de ötleteltünk is a jövőről, arról hogyan tehetünk többet női jelenlétünkkel közösségünkért.

A résztvevőknek azt kívánom, hogyha szükségük lesz rá, jusson eszükbe, idézzék fel szívükben az itt tapasztalt megéléseket. A gyülekezetnek pedig azt, hogy a női közösség ereje nyilvánuljon meg a közösségben, megújulva. Az a hit, erő, tevékeny jelenlét, amely új erőre kapott bennünk a találkozó által, teljesedjék ki a gyülekezeti életben.

Budavári Kinga