Hirdetések 2025. szeptember 14.

Hálaáldozatra az alkalom készen van. Adakozzunk Isten dicsőségére, hálából a tőle kapott ajándékokért, nem feledve az igének szavát: „A jótékonyságról és az adakozásról pedig el ne feledkezettek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik az Isten”.

  1. Istentiszteletet ránk következő vasárnapon 9 órától és 18 órától a kistemplomban, 10 órától pedig a templomban tartunk, ha az Úr engedi és élünk! A hirdetéseknek megfelelően ma délután 18 órától megtartjuk alkalmunkat a kistemplomban! Következő vasárnap, szeptember 21-én lesz az ifjúság vasárnapja. Ez a vasárnap hálaadás azért, hogy vannak fiatalok a gyülekezetünkben, akik meghallották az evangélium üzenetét, hogy Jézus Krisztusban Isten őket is szereti, és szeretné a fiatalok életét is megújítani. 9 órakor a program egy közös reggelivel indul a gyülekezeti otthonban. A 10 órás istentiszteletet követően még együtt maradhatnak a fiatalok a gyülekezeti teremben, beszélgetésre, közös ebédre, társasjátékozásra. Várjuk szeretettel a fiatalokat jövő vasárnap istentiszteletünkre.
  2. Gyülekezeti alkalmainkat hirdetjük. Hétfőn 19.30-tól lesz a gyülekezeti foci alkalma gimnáziumunk tornatermében. Kedden 18 órától megtartjuk házicsoportjaink alkalmait különböző helyszíneken. A Baba-Mama Klub szeptember 18-án csütörtökön 9 órától tartja meg alkalmát az ifjúsági és közösségi térben. Hívjuk a kisgyermekes édesanyákat, ahol Isten üzenetére figyelve, szeretetteljes légkörben lehetnek együtt a jelenlévők. Hívogassuk a kisgyermekes édesanyákat erre az alkalomra! Ugyancsak szeptember 18-án, csütörtökön 17 órától a Tóvárosi Kistemplomban lesz egy zenés áhítat, amin gyülekezetünk kántora, Benya Zsuzsanna szolgál orgonamuzsikával. A zenés áhítat témájában kapcsolódik az igehirdetés sorozatunkhoz, a megújítás, megújulás gondolatköréhez. Ezen a napon tartja az Énekkör is első találkozását. Szeretettel várjuk a gyülekezet minden tagját erre a zenés áhítatra! Pénteken 19 órától az ifjúsági alkalomra hívjuk a középiskolás korosztályt az ifjúsági és közösségi térbe.
  3. Eltemettük Lengyel Józsefné Pető Erzsébet asszonytestvérünket, aki 90 esztendőt élt és Budapesten lakott. Ravatalánál János evangéliumának 8. részének a 12. verséből hangzott Isten erőt adó üzenete: „Jézus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: Én vagyok a világ világossága: aki engem követ nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” Elbúcsúztunk Kalácska Kálmán férfitestvérünktől is, aki 82 esztendőt élt és az Új úton lakott. János evangéliuma 1. részének 1. 4. és 5. verséből hangzott Isten vigasztaló üzenete: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt. (…) Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben fénylik…” A Feltámadott Krisztus ereje vigasztalja elhunyt testvéreink itt maradt gyászoló szeretteit!
  4. Első alkalommal kerül megrendezésre gyülekezetünkben a Férfihétvége. Az évekig működő férfikörök tartalmára és hangulatára épülő hétvégére várjuk férfi testvéreinket, hogy közösen érthessük és élhessük meg örömmel ezt a felszólítást: Légy férfi! Várjuk minden férfitestvérünket! További információ a plakáton, honlapon. Jelentkezni az alábbi linken keresztül lehet: https://forms.gle/mJ5UGTtp9UXQmLuT9
  5. Ugyanezen a hétvégén, október 4-én, szombaton 10 óra és 15 óra között a gyülekezeti teremben lesz a Magyar Egyházak Ökumenikus Tanácsa Női Bizottsága szervezésében egy felekezetközi női nap. A részvétel ingyenes, de regisztráció szükséges. Jelentkezni a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen lehet.
  6. Hirdetjük a jelentkezési lehetőséget a Tanúim lesztek képzésre. Ez egy intenzív missziói képzés, mindazoknak, akik szeretnék, hogy hitük az életszemléletükre minden eddiginél nagyobb hatással legyen. Egy csoport maximum 10-12 állandó fővel működik, melybe később már nem lehet becsatlakozni. Minden további információ elérhető honlapunkon. Jelentkezni szeptember 21-ig lehet az alábbi linken keresztül: https://forms.gle/3vhPRSZHVqottdBp8
  7. Szeretnénk minden hónapban egy területet kiemelni a gyülekezetünk életéből, amiért az adott időszakban imádkozhatunk. Szeptemberben a gyülekezet megújulásáért imádkozzunk, amit egyedül Isten megújító szeretete által tapasztalhatunk meg. Imádkozzunk, hogy minél többen megéljék ezt az istentiszteleti alkalmakon, a szolgálói bibliakörökön, az evangelizációs hétvégéken és személyes bizonyságtételeken keresztül. Imádkozzunk a házicsoportokért és új becsatlakozókért, hogy a testvéri közösségben Isten megújító szeretete tapasztalható legyen. Imádkozzunk az intézményeinkben folyó oktató és nevelő munkáért, hogy Isten megújító szeretete a pedagógusokat megerősítse és a rájuk bízott gyermekek és fiatalok életét átformálja. A 2025-ös év missziós vezérigéje vezessen minket az imaszolgálatban is: „Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni, majd megtudjátok” (Ézs 43,19).
  8. Két szolgálati területre is szeretnénk felhívni a gyülekezet figyelmét, amibe be lehet csatlakozni. Az egyik a vasárnapi 10 órás istentiszteletekkel párhuzamosan működő gyermekszolgálat, a másik pedig a zenei szolgálat, aminek sokrétű lehetőségei vannak. Mind idősebb, mind fiatalabb gyülekezeti tagjaink jelentkezését várjuk. Kérjük, hogy Strifler Zoltánné Niki lelkipásztorunkat keressék meg, hogyha csatlakozni szeretnének, akár a gyermekek között végzett, akár a zenei szolgálatba.
  9. Hirdetéseink, állandó gyülekezeti alkalmaink időpontjai, valamint a személyes lelkigondozás lehetősége elérhető honlapunkon, a www.reftata.hu címen, a hirdetések pedig elolvashatóak a templomkerítésen és a kistemplom bejáratánál lévő hirdetőszekrényben nyomtatott formában.

Az Úr Jézus Krisztus legyen a mi gyülekezetünk Őriző Pásztora!