Felsős tábor beszámoló

Áldás Békesség! Az elmúlt héten Balatoncsicsón voltunk a felső tagozatos hittantáborban. Idén 39 táborozó, 11 ifis segítő és 3 lelkész volt velünk. A héten a témánk a „kapcsolataink” volt, és a táborunk igéje, Mózes első könyvének 28. fejezetének a 15. verse: "Mert én veled vagyok”. Jákob történetén keresztül beszélgettünk a kapcsolataink különböző formáiról, például: Istennel való kapcsolatunkról, családtagjainkkal, osztálytársainkkal való kapcsolatainkról és a párkapcsolatokról is.

A hét során több szokásos programon vettünk részt, amelyek már az eddigi években is sok örömet okoztak. Ilyen volt a „Kvízmester” csapatvetélkedő, az Imaséta, a Szólj be az ifisnek, Sanyi bácsi kenyérlángosa, ami mindig nagyon finom, valamint a Focibajnokság, ahol idén sem sikerült a táborozó diákoknak nyerni a segítők válogatottja ellen. (Sajnos.)

Volt több újdonság is. Egyik délután Nagyvázsonyba kirándultunk, ahol a Kinizsi vár volt a cél. Éhesen értünk vissza a táborba, ezért gyorsan megettük a pizzákat. Idén először volt a hittantáborban moldvai táncház, amit Olívia, az egyik segítő vezetésével próbálhattunk ki. A tábort a szokásos örvényesi strandolással zártuk.

Számomra a kiscsoportos foglalkozások és beszélgetések voltak a legmegérintőbbek, amit köszönök a csoportvezetőimnek. Jó volt átgondolnom a kapcsolataimat ilyen szempontokból, és úgy érzem, hogy az igében és az imádságaimban válaszokat kaptam a kérdéseimre. A közös zenélések és éneklések is mélyen megérintettek. Szeretném megköszönni minden táborozó társam nevében a szervezést, a sok figyelmet és szeretetet Nagy Krisztina, Farkas Balázs és Szűcs Mátyás lelkipásztoroknak.

Nágel Zille (7. osztályos hittanos)

Pénteken ért véget a felsős hittantábor, amely nagyon jó volt, mert rengeteg élményt és tapasztalatot gyűjtöttünk. Az egész hét Jákob és Ézsau történetét foglalta össze. Minden nap volt csoportfoglalkozás, ahol elmondhattuk a véleményünket az aznapi történet kapcsán. Nagyon sok tapasztalatot szereztünk Isten- és emberi kapcsolataink terén. Én személy szerint az esti áhítatot és az imasétát szerettem a legjobban, de természetesen az összes program segített közelebb kerülnöm Istenhez – ezzel a véleményemmel nem vagyok egyedül. Amit nagyon szeretnék kiemelni, hogy a tábor hangulata egész héten nagyon családias volt. Ajánlom mindenkinek a felsős hittantábort! Csodálatos emberek voltak a segítők, és kiemelném a táborvezetőket, Kriszti nénit, Balázs bácsit, Matyi bácsit, akik nagyon sokat szervezték ezt a tábort, hogy jól érezzük magunkat, és közelebb kerüljünk Istenhez. Mindenkinek szívből ajánlom jövőre, mert megéri!

Szabó Renáta Zsófia (8. osztályos hittanos)

Csillagpont 2025. Zánka Július 14-19. (IFI tábor)

Gyülekezetünk IFI csoportja idén a Csillagpontra szervezte meg táborát, közel 3500 fiatallal együtt, akik Kárpát-medence-szerte érkeztek a Balaton északi partjára. Az Erzsébet-táboroknak helyet adó területet fesztivállá alakították át, aminek azonban nem a buli és a szórakozás volt a középpontjában, hanem Isten. A fő téma, amit a hét során igehirdetésekben, közös éneklésekben és kiscsoportos beszélgetésekben körbejártunk, a szorongás volt, mely mai korunk egyik alapérzése, aminek a fiatalok különösen is nagy áldozatai. Az evangéliumi válasz erre egészen héten ez két szó volt: Lélegezz fel! Jézusban fellélegezhetünk, hiszen mindent magára vett és kilehelte a Lelkét, hogy mi minden nehézség ellenére fellélegezhessünk. A délelőtti és esti igei alkalmakon túl számos program (közel 100) közül lehetett választani a fiataloknak. Az esti órákban pedig a korosztály kedvencei adtak koncertet pl. Halott Pénz és Bagossy Brothers. 
Gyülekezetünkből 42 fővel voltunk jelen a Csillagponton, ezzel a fesztivál egyik legnépesebb gyülekezeti csoportja voltunk. Szolgálóként Pirik Martina, Farkas Diána, Szabó Elődné Melinda, Köblös István és Farkas Balázs voltak jelen. A következőkben a fiatalok "élménybeszámolóit" lehet elolvasni, melyek bizonyságtétellé válhatnak az olvasó számára.
Lélekemelő volt, és jobban meg erősödött az istenkapcsolatom. Jó volt a dicsőítés és az áhítatok. Köszönöm, hogy ott lehettem, soha nem fogom elfelejteni. (Milán)
Nekem olyan Carpe Diem érzésem volt keddtől szombatig, mert megéltem a napokat. Nem szorongtam, hogy másnap mit fogok csinálni, mikor fekszem le aludni stb... hanem csak élveztem, amit csinálok abban a pillanatban a barátaimmal vagy teljesen idegen emberekkel. Szó szerint egy "Isteni" alkalom volt ez az egy hét. Hálás vagyok, hogy mennyire közelebb érezhetem magam Istenhez és hogy még jobban megismerhettem egy-két embert és magamat is (Roxi)
Nekem nagyon megerősítette a tábor az Istennel való kapcsolatomat, jó volt hogy bárkivel beszélgethettem, akár komolyabb dolgokkal kapcsolatban. Idegen fiatalok is néha odajöttek, kérdezgettek dolgokat vagy csak közösen játszottunk. Tetszett, hogy sok program volt és minden jött magától, meg lehetett élni minden pillanatot. Hálás vagyok, hogy sok embert, és magamat is jobban megismerhettem. Köszönöm mindenkinek, hogy ennyi felejthetetlen emléket adtatok az elmúlt napokban. (Magdi)
Én még ilyen lelki hullámvasúton nem ültem, mint ez az egy hét. A legjobbtól az egészen nehéz és rossz érzésekig mindenben volt részem, és hihetetlen nagy nyugalommal töltött el, hogy Isten jelenlétét mind a kettőben éreztem. Sokat tanultam és sok választ kaptam, amit Istennek és nektek is köszönök. Rádöbbentem hogy az imának nagyobb ereje van, mint én azt gondolnám és ezzel a visszaigazolással úgy érzem hogy jobban tudok hinni abban, hogy az Úr meghallgatja az én imáimat is. Talán most tapasztaltam meg először úgy igazán, hogy milyen közösségnek vagyok is én a része, hogy mennyire jó olyan emberekkel beszélgetni és együtt lenni, akik hasonlóan szeretik Istent, mint én. Ahogy a záró áhítaton is mondták, nem a problémáim tűntek el ebben a pár napban, hanem megtanultam máshogy szembenézni és megküzdeni velük. (Szoraja)
Hát nem is tudom hol kezdjem, de nekem ez a hét nagyon-nagyon sokat adott  lelkileg. Óriási nagy feltöltődés volt. Nagyon sok új barátságot köthettem Isten jelenlétében és remélem ezek egy egész életre szólnak. Örülök, hogy belecsöppenhettem az Ifi közösségébe. Az igehirdetésekből engem a pénzérmés igazán megfogott és sok gondolatot indított el bennem. Nem sokan tudják ,de a Refi előtti nyaramon igazán mélyen voltam lélekben, és onnan Isten segített ki, hiszem, hogy minden problémánkat okkal adja, és utána Ve együtt kijövünk belőle. Nagyon hálás vagyok ezért az egy hétért. (Gizó)
Én kicsit félve álltam hozzá az egész fesztiválhoz eleinte, mert hogy a "keresztyén fesztivál" szókapcsolat kicsit ellentmondónak hangzott, de csodás élmény volt az egész. Brutálisan jó társaság volt, és az egész egy lelki felüdülést jelentett számomra. Az első napokban azt hittem, hogy nekem nincsenek szorongásaim, és ezért nem tartozik rám a téma, de az igehirdetések rámutattak elfojtott érzésekre, amelyeket olyan mélyen elástam magamban, hogy már én sem tudtam, bennem vannak. Ezen a héten viszont többször is fellélegezhettem, és hatalmas pozitív csalódás van bennem az egész rendezvényről és a társaságról. Remélem, találkozom még veletek! (Botond)
Én nagyon jól éreztem magam a táborban. Úgy éreztem, hogy az igehirdetések nekem szólnak, mert nagyjából az összes olyan témáról szó volt, ami miatt szorongok. Az Istentiszteletek alkalmával sokat tanultam, fellélegeztem és közelebb kerültem Istenhez. Én nagyon nehezen engedem el a problémákat és a szorongásaimat, de ez a tábor segített abban, hogy fellélegezhessek és elengedjem magam. Hálás vagyok azért, hogy a barátaimmal együtt tölthettem ezt az egy hetet, hogy megismerhettem másokat és részt vehettem sok izgalmas programban. (Kinga)
Ha valaki tőlem megkérdezi egyszer, mi erősítette meg a hitemet igazán, gondolkodás nélkül a Csillagpontot fogom mondani. Én, aki a tanév elején teljesen kezdő hívőként kezdtem el munkálkodni az Istennel való kapcsolatomon, ez egy hatalmas előrelépés volt számomra. Maga a tematika nagyon közel állt hozzám, hiszen borzasztóan nehéz 1 évet tudok magam mögött. Az igehirdetésekből szinte mindig el tudtam vinni valamit magammal, és a dicsőítések is rengeteget segítettek. A kiscsoportom is nagyon sokat hozzátett ahhoz, hogy feldolgozzak rég elfojtott érzelmeket, traumákat, amikre most jöttem rá, mennyire nem voltak megválaszolva magamban. Sose éreztem ennyire Isten jelenlétét, mint azon a héten. Egy érzelmi hullámvasút volt minden téren, és csodálatos volt megélni minden pillanatot, minden érzelmet azon a héten ott, veletek. Elképesztő volt megtapasztalni azt a szeretetet és elfogadást, amit tőletek kaptam, és ahogy rengeteg ismeretlennel megtaláltam a közös hangot, kötöttem új barátságokat, vagy találkoztam régi ismerősökkel. Hatalmas ürességet érzek magamban, amióta kiléptem a kapun, és nekem is nagyon hiányzik felsétálni a házhoz az emelkedőn. Nagyon hálás vagyok Nektek, hogy veletek élhettem ezt meg, és hogy egy percig sem éreztem magam kevésnek, magányosnak, vagy nem komfortosan. Köszönöm, hogy velem voltatok, és együtt tudtunk lenni Isten elhívása által. (Timi)
Én talán ott kezdeném, hogy vallásos közegben nevelkedtem, de a családom abszolút ateista elveket vall, szóval amikor ki lettem szakítva a szülőhelyemről és elköltöztünk, valami megtört bennem és az Istennel való kapcsolatomban is. Új közegbe kerültem, aminek folytán eltávolodtam Istentől, és kialakult bennem egy deista világkép, hiszen úgy kellett szocializálódnom és alkalmazkodnom éveken át, hogy már nem vettek körül hívő emberek. A Csillagpont viszont új reményt adott és most először, újra éreztem Isten jelenlétét, már az első napon. Minden dicsőítés, áhítat, ima után sokkal felszabadultabbnak éreztem magamat a bőrömben. Csodálatos érzés volt ennyi hívő ember között lenni és megtapasztalni azt, milyen amikor egy közösség Isten segítségével kihúz a mélyvízből és fulldoklás helyett ismét tudsz lélegezni. Én hiszem, hogy az ő jelenlétében sikerült életre szóló kötelékeket kialakítani, amiért eszméletlen hálás vagyok. (Kitti)
Én nagyon vártam a Csillagpontot, de az első nap, amikor megérkeztünk ennyi ember közé, eléggé elkezdtem szorongani. Viszont a társaságnak köszönhetően ez nagyon gyorsan feloldódott és nagyon frissítő volt, hogy egész héten önmagam tudtam lenni. A fesztivál témája nagyon közel állt hozzám és minden nap nagyon sok üzenettel gazdagodtam, amiket remélem majd gyakorlatban is tudok alkalmazni. Amit viszont a legkülönlegesebb volt megtapasztalni, az a szeretetközösség, ami körbevette az egész helyet. Nagyon hálás vagyok, hogy ilyen csodálatos emberek társaságában tölthettem el a hetet és nektek köszönhetően életem legelképesztőbb élményeit élhettem át. (Imola)
 
 

Gyülekezeti egységünk napja

Június 15-én volt a gyülekezeti napunk. Ez a nap kimondottan a vasárnapi gyülekezet számára lett kinevezve, hogy együtt tudjunk lenni mindannyian, hogy közösen hallhassuk mennyi minden történt az elmúlt évben az egyházközségünkben. Vasárnaponként két helyen tartunk Istentiszteletet, de ezen a napon a templomban voltunk mindnyájan.

A nap egy ’renden’ kívüli eseménnyel indult. Egy olyan eseménnyel, ami reményeink szerint hagyománnyá válik majd közöttünk. Kezdő énekünk éneklése után Bogyó Zsófia lelkipásztor megáldotta a gyermekek közötti szolgálatban résztvevőket. Én ezt nagyon szép gesztusnak tartom, és úgy gondolom, ez egy fontos cselekedet mind a szolgálatban résztvevők, mind a gyülekezeti tagok számára. Úgy gondolom ez megerősíti a szolgálókat, a gyülekezet számára pedig láthatóvá teszi a szolgálatokat és a benne tevékenykedőket.

Dr. Szabó Előd gyülekezetünk lelkipásztora a 97. Zsoltár 11-12. versét hozta a mai napra: „Fényözön árad az igazra, és öröm a tiszta szívűekre. Örüljetek, ti, igazak, az Úrnak, magasztaljátok szent nevét!”. Prédikációjában felhívta a figyelmünket arra, hogy jó, ha komolyan vesszük ezt a felszólítást. Meglátása szerint a világban elfogyni látszik az öröm, és sok panaszkodással találkozik, rengeteg olyan emberrel, akikben nagy a feszültség.

Ezt én is így látom, és sajnos sokszor én sem vagyok kivétel, magamat is figyelmeztetnem kell, hogy ne csak a negatív hatásokra, nehézségeimre figyeljek, ne sodorjon magával a világ, hanem tudjak hálát adni azokért a dolgokért, amelyeket olyan természetesnek veszünk, főleg addig, amíg megvannak. Csak ha elvesztjük, akkor jövünk rá, hogy micsoda értéket képvisel. Ez a nap pedig erről szól, örüljünk a közösségünknek, hogy együtt vagyunk, örüljünk azoknak, akik szolgálnak, minden ajándéknak, annak is, amit a gyülekezet közösségében kapunk és annak is, amit a családunkban, világi életünkben. Örüljünk az újjászületett testvéreknek, az újonnan szolgálatba állóknak, és mondjunk köszönetet azoknak, akik rövidebb vagy hosszabb ideje szolgáltak a gyülekezetben, és adjunk hálát a Szentháromság Istennek, aki mindennek a középpontjában van. Ahogy a prédikációban hallhattuk: vegyük észre, hogy „minden jó dolog mögött ott van a mi Istenünk”. Én úgy gondolom, ha ezt 

nem vesszük észre, akkor önhitté, gőgössé válunk. Ha nem tudunk együtt örülni a gyülekezettel, akkor még nem az Isten fénye tölti be a szívünket. Saját életemből tudom, időnként a nehézségeim, próbatételek között nehéz meglátni az Istent, nem mindig a hála és az Isten tisztelete motivál arra, hogy elinduljak az Istentiszteletre, de nem tudom, volt-e olyan alkalom, amikor úgy jöttem ki, hogy ne lettem volna hálás a hallott igéért. Isten meg tudja áldani, ha mi elindulunk felé, de el kell indulnunk.

A prédikáció után a kórusunk szolgált, majd Előd beszámolt a már szokásos hármas felosztásban a gyülekezetünk életéről. Először a személyi kérdéseket érintette, majd a

lelki életet, végül pedig a gyülekezetünk külső életéről beszélt (épületek karbantartása, felújítása stb.). Nem szeretnék most kiemelni részleteket, mert akkor megbántanék valakit, ha kimaradna a felsorolásból. Felsorolni pedig nem szeretném, mert akkor ez több oldalnyi anyag lenne.

Ezután került sor a jubiláló presbiterek köszöntésére. Ezt is fontosnak tartom, ugyanúgy ahogy a szolgálók megáldását, mert tudom, hogy a szolgálókat az Isten szeretete, tisztelete vezérli, és csendben, sokszor láthatatlanul teszik a dolgukat, de azt is tudom, milyen megerősítő tud lenni, ha valaki hálával köszönetet mond számukra. Ilyenkor biztos vagyok benne, hogy nem az önző büszkeség, hanem az Istenre tekintő hála fogalmazódik meg bennük.

Mindezek után közösségünk egy kis meglepetéssel készült. Gyülekezetünk lelkipásztora dr. Szabó Előd június 4-én töltötte be 50. életévét, és ebből az alkalomból főgondnokunk dr. Varga József köszöntötte fel mindannyiunk nevében. József a következő igeverset választotta a köszöntéshez, tudva, hogy mindkettőjük számára, és azt hiszem valamennyiünk számára sokat jelentenek ezek a mondatok: Pál Apostolnak a Korinthusbeliekhez írt 2. levelének 12. részéből a 9. vers: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben tehát az én erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem.” Ajándék átadása után a 134-es zsoltár 3. versszakával kértük Isten áldását Előd és családjának életére.

Egy rövid szünet után még ebédig együtt maradtunk a templomban. A szünet idején a dicsőítő zenekarunkkal énekelhettek együtt azok, akik nem szerettek volna kimenni.

Ezután Előd a gyülekezeti életünket érintő modell- vagy koncepcióváltásról beszélt. Elmondta, erre többek között azért van szükség, hogy a szolgálatban résztvevőket tudjuk erősíteni az új alkalmak (szupervíziós megbeszélések, evangelizációs hétvégék…) során. Az egyházunkban végzett diagnosztika is rávilágított arra, szükségünk van változásra, változtatásra.

Majd Farkas Balázs gyülekezetünk megválasztott lelkipásztora a „Tanúim lesztek” missziói tanítvány és munkatársképzésről számolt be. Ehhez segítségül hívott három résztvevőt, Szaladosné Popovics Kingát, Gábriel Tamást és Retkes Gábort. Több kérdést kaptak, amelyre mind a hárman őszintén válaszoltak, és tettek a 

válaszaikkal tanúbizonyságot arról, milyen változásokon mentek keresztül az elmúlt 9 hónap alatt.

A napot egy közös ebéddel zártuk a gyülekezeti otthonban. Itt még egy további meglepetéssel készültünk Előd születésnapja alkalmából. Kevésbé hivatalos formában is felköszöntöttük egy tortával és egy ajándékutalvány átadásával. A tortát és a hozott finom ételeket közösen fogyasztottuk el a jelenlévőkkel.

Én örömmel gondolok erre a napra, és imádkozom azért, hogy jövőre még nagyobb közösségben adhassunk hálát az Istennek a velünk tett jó cselekedeteiért.

 

Szeretettel, Erdei Gyula presbiter

Alsós hittantábor – Tetőtől talpig

Ha az ember talentumokat kap, akkor azt használja, segítsen másoknak. Adja tovább mindazt, amit ajándékba kapott Istentől. Ezzel a gondolattal a szívemben vállaltam, hogy szolgálója leszek ebben az évben a hittanos tábornak. Néhány gondolat erejéig megosztom, mi történt egy hét alatt.

Tetőtől talpig - önismereti tábor alsó tagozatosoknak

Ezzel a címmel hívogattuk gyermekeiteket ebben az évben a nyári hittanos táborba. De vajon mit adhat egy hét ebben a témában a kisiskolás korosztálynak? Bátran mondhatom: sokat, többet, mint emberileg gondoltuk volna. A hét tematikájához kapcsolódóan olyan bibliai történetekkel ismerkedhettek meg a kisgyerekek, amelyek valamilyen testrészükre irányították a figyelmüket.

Isten alkotásai vagyunk, szeret bennünket, ezért adott szívet, melynek segítségével kifejezhetjük érzéseinket, észrevehetjük a másik ember szomorúságát, bánatát, fájdalmát, vagy éppen örömét, boldogságát. Ha elveszettnek is érezzük magunkat, mint a történetben szereplő bárány, Isten mindig keres bennünket, hívogat, örül, ha megtalál bennünket.

Isten adott szemet, hogy rácsodálkozzunk a teremtett világ szépségeire, csodáira. Bartimeus története megmutatta, hogy a látás nem minden ember számára természetes. A Vakok Intézetében tett látogatásunk során bepillantást tehettünk a látássérült emberek világába. Maradandó élmény lesz a táborban résztvevők számára a fehér bot kipróbálása, a Braille írógéppel írt üzenetek, vagy a tapintással készült játékok sokasága: vak sakk, Rubik-kocka, puzzle, társasjátékok.

Isten adott fejet is, hogy gondolkozzunk, tervezzünk. Mint egy modern számítógépbe, mindent beprogramozott az agyunkba. Vegyük észre embertársainkat, ha segítségre szorulnak, tudjunk köszönetet mondani minden nap imádságban, keressük meg, hogyan tudunk jót és jól cselekedni.

Isten adott szájat, ha kell, beszéljünk róla az iskolában, otthon, barátok között. De megtanultuk, hogy vannak pillanatok, amikor jobb hallgatni, csendben lenni. Isten a csendben szól hozzánk imádságainkon keresztül.

Isten adott kezet és lábat, hogy azzal is szolgáljunk neki. Használjuk a lábunkat járásra, sportolásra, játékra, vagy éppen eljöjjünk a templomba. Kaptunk kezeket segítségadásra, simogatásra, ölelésre, rajzolásra, írásra, barkácsolásra. Kipróbálhattuk, hogyan tudjuk ezeket egyszerre is használni a mozgásos délután keretében.

Emellett volt akadályverseny, kirándulás Dunaalmásra a lovardába, rejtvények, csocsó-bajnokság, közös éneklés.

A reggeli áhítatok, az elcsendesedések percei, a közös bibliaolvasás a felnőtt és diák szolgálóknak adtak segítséget a napi feladatokhoz, hogy lélekben is megerősödve álljunk készen a gyermekek fogadására. Nagy szükségünk volt rá, hiszen több mint 60 kisgyermek töltötte velünk a hetet.

Mit adott ez az egy hét? Az utolsó napon megkértük őket, meséljék el mit visznek magukkal. Az új barátokat, a kirándulást, a közösséget, az egész tábort.

Több kisgyermek édesanyja mesélte el, milyen jól érzi fia/lánya magát, és megváltozott. Bátortalanul mertem megkérdezni, milyen irányba? Hát természetesen jó, nagyon szeret jönni a táborba. Majd visszakérdezett, mit csináltunk velük? Meglepetésemben csak annyit tudtam mondani, egyszerűen szeretjük őket. Megpróbáljuk beteljesíteni Jézus parancsát:

„Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást."

Zsoltárok 107:1-ben ezt olvashatjuk: „Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökké tart szeretete!”

Szeretném megköszönni mindazoknak a szolgálatát, akik segítették, hogy ezek a gyermekek itt lehettek közöttünk. Az áhítatok és tanítások megtartóit, a konyhai fela

datokban segítő felnőttek és diákok szolgálatát, szorgos kezeknek a süteményeket, gyümölcsöket. Az otthonok csendjében elmondott imádságokat, melyek megerősítettek bennünket minden nap. Mindazoknak hálásak vagyunk, akik anyagilag is támogatták táborunkat, vagy kedvezményekkel segítették a kirándulásaink létrejöttét.

Jakab 1:11-ben ez van megírva: „Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása.”

Gyermeketek pólóján olvashatjátok azt a bibliai igét, ami a táborunk aranymondása: Tetőtől talpig: „az ő alkotása vagyunk.” Efézus 2:10.

Találkozunk jövőre is, vasárnaponként pedig várunk benneteket nagy szeretettel a gyermek istentiszteleteken!

Judea-Farkas Tünde

Nagyberegi látogatás

Gyülekezetünk közel 10 évvel ezelőtt kezdte el támogatni a Kárpátalján található Nagyberegi Református Líceumot. Kezdetben pénzadományok formájában, a háború kitörése után élelmiszerekkel is segítjük a bent lakó 150

diák életét. A 2020-as évek előtt egy vagy több gyülekezeti tagunk tudta kivinni az összegyűjtött adományokat, azóta viszont meghiúsult a személyes találkozás.

2025 tavaszán is gyűjtést hirdettünk meg a gyülekezetben kárpátaljai testvéreink megsegítésére. Hálát adunk Istennek, hogy sokak szívét indította adakozásra: 1.900.000 Ft pénzadomány és 1700 kg élelmiszeradomány (tészta és nápolyi). 

Sokat beszélgettünk arról, hogyan tudnánk a diakóniai szolgálatunkat még személyesebbé tenni, ez alól a nagyberegi gyűjtés sem kivétel. Több megbeszélés és közös imádság után arra jutottunk, hogy egy kisebb küldöttséggel személyesen adjuk át az adományokat a Nagyberegi Református Líceum és gyülekezet részére. A gyülekezet presbitere, Erdei Gyula és felesége, Erdei-Beck Anikó diakóniai szolgáló, valamint Farkas Balázs lelkipásztor voltak a küldöttség tagjai. Június 28. délután indultunk el a gimnázium kisbuszával az ukrán-magyar határig. A határ előtt Gelénesen, a Magyar Református Szeretetszolgálat raktárában pakoltuk le az élelmiszereket, mivel így biztonságosan tud eljutni a líceumig a rakomány, mintha mi próbáltuk volna meg átvinni a határon. Ezután gyalog mentünk át a határon, ahol semmilyen problémával nem szembesültünk az átkelés kapcsán. A  túloldalon már várt bennünket Tóth László esperes úr, a gyülekezet és a líceum vezetője.

A háború hatását csak a plakátokon és az itt-ott feltűnő katonai járműveken lehetett észlelni, minden más tekintetében semmi különlegeset nem tapasztaltunk. Szállásunk a líceum kollégiumában volt, ahol nyáron sem áll meg az élet, egymást érik a táborok, hogy több száz fiatal találkozzon az evangélium üzenetével. A líceum működése továbbra is zavartalan, bár ehhez az ukrán állam semmivel nem járul hozzá, magyarországi adományokból tartják fenn magukat, fizetik a pedagógusokat, nevelik és tanítják a rájuk bízott diákokat, akik szép eredményekkel hálálják meg ezeket az áldozatokat. A körülmények kifogástalanok, egy igazi tündérkert a nagyberegi iskola a környező települések gyermekeinek. Vasárnap a gyülekezet közösségében

együtt adhattunk hálát Istennek hatalmáért és szeretetéért. Együtt imádkozhattunk gyülekezeteink megújulásáért és egyházunk megtartatásáért. A liturgiában Gyuszi és Anikó is részt vett, igeolvasás és imádság szolgálatát végezve, valamint Balázs hirdette Isten Igéjét. Ebéd után, de még a hazaindulás előtt, ellátogattunk a gyülekezet „másik” közösségéhez, az ún. cigány gyülekezetbe. Nagybereg határában több száz cigány család él borzalmas körülmények között, őket a gyülekezet azzal segíti, hogy a gyermekek számára napközit tart fenn, valamint vasárnaponként istentiszteletre hívják a közösségi házukba. Különleges volt együtt énekelni és imádkozni ezen az alkalmon. Hazaindulásunk során megtapasztaltuk, amit minden diakóniai szolgálat során: többet kaptunk, mint amennyit adni tudtunk, és a legnagyobb ajándék nem a pénzben és adományokban volt, hanem a személyes találkozásban, egymásra mosolygásban, közös imádságban. 

Isten áldja meg a nagyberegi Testvérek életét!