Gyülekezeti egységünk napja

Június 15-én volt a gyülekezeti napunk. Ez a nap kimondottan a vasárnapi gyülekezet számára lett kinevezve, hogy együtt tudjunk lenni mindannyian, hogy közösen hallhassuk mennyi minden történt az elmúlt évben az egyházközségünkben. Vasárnaponként két helyen tartunk Istentiszteletet, de ezen a napon a templomban voltunk mindnyájan.

A nap egy ’renden’ kívüli eseménnyel indult. Egy olyan eseménnyel, ami reményeink szerint hagyománnyá válik majd közöttünk. Kezdő énekünk éneklése után Bogyó Zsófia lelkipásztor megáldotta a gyermekek közötti szolgálatban résztvevőket. Én ezt nagyon szép gesztusnak tartom, és úgy gondolom, ez egy fontos cselekedet mind a szolgálatban résztvevők, mind a gyülekezeti tagok számára. Úgy gondolom ez megerősíti a szolgálókat, a gyülekezet számára pedig láthatóvá teszi a szolgálatokat és a benne tevékenykedőket.

Dr. Szabó Előd gyülekezetünk lelkipásztora a 97. Zsoltár 11-12. versét hozta a mai napra: „Fényözön árad az igazra, és öröm a tiszta szívűekre. Örüljetek, ti, igazak, az Úrnak, magasztaljátok szent nevét!”. Prédikációjában felhívta a figyelmünket arra, hogy jó, ha komolyan vesszük ezt a felszólítást. Meglátása szerint a világban elfogyni látszik az öröm, és sok panaszkodással találkozik, rengeteg olyan emberrel, akikben nagy a feszültség.

Ezt én is így látom, és sajnos sokszor én sem vagyok kivétel, magamat is figyelmeztetnem kell, hogy ne csak a negatív hatásokra, nehézségeimre figyeljek, ne sodorjon magával a világ, hanem tudjak hálát adni azokért a dolgokért, amelyeket olyan természetesnek veszünk, főleg addig, amíg megvannak. Csak ha elvesztjük, akkor jövünk rá, hogy micsoda értéket képvisel. Ez a nap pedig erről szól, örüljünk a közösségünknek, hogy együtt vagyunk, örüljünk azoknak, akik szolgálnak, minden ajándéknak, annak is, amit a gyülekezet közösségében kapunk és annak is, amit a családunkban, világi életünkben. Örüljünk az újjászületett testvéreknek, az újonnan szolgálatba állóknak, és mondjunk köszönetet azoknak, akik rövidebb vagy hosszabb ideje szolgáltak a gyülekezetben, és adjunk hálát a Szentháromság Istennek, aki mindennek a középpontjában van. Ahogy a prédikációban hallhattuk: vegyük észre, hogy „minden jó dolog mögött ott van a mi Istenünk”. Én úgy gondolom, ha ezt 

nem vesszük észre, akkor önhitté, gőgössé válunk. Ha nem tudunk együtt örülni a gyülekezettel, akkor még nem az Isten fénye tölti be a szívünket. Saját életemből tudom, időnként a nehézségeim, próbatételek között nehéz meglátni az Istent, nem mindig a hála és az Isten tisztelete motivál arra, hogy elinduljak az Istentiszteletre, de nem tudom, volt-e olyan alkalom, amikor úgy jöttem ki, hogy ne lettem volna hálás a hallott igéért. Isten meg tudja áldani, ha mi elindulunk felé, de el kell indulnunk.

A prédikáció után a kórusunk szolgált, majd Előd beszámolt a már szokásos hármas felosztásban a gyülekezetünk életéről. Először a személyi kérdéseket érintette, majd a

lelki életet, végül pedig a gyülekezetünk külső életéről beszélt (épületek karbantartása, felújítása stb.). Nem szeretnék most kiemelni részleteket, mert akkor megbántanék valakit, ha kimaradna a felsorolásból. Felsorolni pedig nem szeretném, mert akkor ez több oldalnyi anyag lenne.

Ezután került sor a jubiláló presbiterek köszöntésére. Ezt is fontosnak tartom, ugyanúgy ahogy a szolgálók megáldását, mert tudom, hogy a szolgálókat az Isten szeretete, tisztelete vezérli, és csendben, sokszor láthatatlanul teszik a dolgukat, de azt is tudom, milyen megerősítő tud lenni, ha valaki hálával köszönetet mond számukra. Ilyenkor biztos vagyok benne, hogy nem az önző büszkeség, hanem az Istenre tekintő hála fogalmazódik meg bennük.

Mindezek után közösségünk egy kis meglepetéssel készült. Gyülekezetünk lelkipásztora dr. Szabó Előd június 4-én töltötte be 50. életévét, és ebből az alkalomból főgondnokunk dr. Varga József köszöntötte fel mindannyiunk nevében. József a következő igeverset választotta a köszöntéshez, tudva, hogy mindkettőjük számára, és azt hiszem valamennyiünk számára sokat jelentenek ezek a mondatok: Pál Apostolnak a Korinthusbeliekhez írt 2. levelének 12. részéből a 9. vers: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben tehát az én erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem.” Ajándék átadása után a 134-es zsoltár 3. versszakával kértük Isten áldását Előd és családjának életére.

Egy rövid szünet után még ebédig együtt maradtunk a templomban. A szünet idején a dicsőítő zenekarunkkal énekelhettek együtt azok, akik nem szerettek volna kimenni.

Ezután Előd a gyülekezeti életünket érintő modell- vagy koncepcióváltásról beszélt. Elmondta, erre többek között azért van szükség, hogy a szolgálatban résztvevőket tudjuk erősíteni az új alkalmak (szupervíziós megbeszélések, evangelizációs hétvégék…) során. Az egyházunkban végzett diagnosztika is rávilágított arra, szükségünk van változásra, változtatásra.

Majd Farkas Balázs gyülekezetünk megválasztott lelkipásztora a „Tanúim lesztek” missziói tanítvány és munkatársképzésről számolt be. Ehhez segítségül hívott három résztvevőt, Szaladosné Popovics Kingát, Gábriel Tamást és Retkes Gábort. Több kérdést kaptak, amelyre mind a hárman őszintén válaszoltak, és tettek a 

válaszaikkal tanúbizonyságot arról, milyen változásokon mentek keresztül az elmúlt 9 hónap alatt.

A napot egy közös ebéddel zártuk a gyülekezeti otthonban. Itt még egy további meglepetéssel készültünk Előd születésnapja alkalmából. Kevésbé hivatalos formában is felköszöntöttük egy tortával és egy ajándékutalvány átadásával. A tortát és a hozott finom ételeket közösen fogyasztottuk el a jelenlévőkkel.

Én örömmel gondolok erre a napra, és imádkozom azért, hogy jövőre még nagyobb közösségben adhassunk hálát az Istennek a velünk tett jó cselekedeteiért.

Szeretettel, Erdei Gyula presbiter