Felfelé
„Ezután kivitte őket Betániáig, felemelte a kezét és megáldotta őket. És miközben áldotta őket, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe. Azok pedig leborulva imádták őt, majd nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe; mindig a templomban voltak és áldották Istent. „ Lk 24, 50-53.
Húsvét után 40 napig Jézus többször megjelent a tanítványoknak. Küldetését bevégezte, de még volt egy lezáratlan szál. Elbúcsúzni a tanítványoktól, betölteni az ígéretét. Máté evangéliumában a keresztelésre és tanításra való felhívással zárul a leírás és nem olvasunk mennybemenetelről semmit. Márk egy mondatban beszámol erről, és tényként szögezi le, hogy Jézus Isten jobbjára ült. János nem beszél róla, Lukács pedig két helyen is. Először az evangéliumban, majd az Apostolok Cselekedeteiben, ahol még azt is elmondja, hogy angyalok jelentek meg, akik azt mondták, hogy úgy fog Jézus visszajönni, mint ahogyan látták elmenni. Kár, hogy azt nem mondták el, hogy az az „úgy” az hogyan lesz….
Felhő takarta el – eltávolodott tőlük. Igen egyfajta fizikai eltávolodás jelzi ezt a pillanatot. Mint ahogyan a búcsúzás is ezt jelenti. Távolabb került Jézus a tanítványoktól. Hiszen ő a mennyben készít helyet számunkra, míg a tanítványokra azt a feladatot bízta, hogy itt a földön legyenek a helyükön. Mit jelent számunkra ez a két tény?
1.) Jézus a mennyben helyet készít
Meglehet János evangéliuma nem beszél mennybemenetelről és felhőben eltűnésről, mégis Jézus maga beszél arról a 14. részben, hogy elmegy és helyet készít az őket szeretőknek:
„ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.”
Ott készíti a helyet, ahol sok hajlék van. Nem tudom, hogy a léleknek mennyi helyre van szüksége, de az bizonyos, hogy most mi ebből értjük meg, hogy valahol várnak-e minket. Ha van hely számunkra, ott várnak. Ahol nincs hely, oda meg jobb el sem menni. Jézus helyet készít számunkra. Ő vár, hogy ott legyünk, ahol Ő van. VAN – tehát folyamatos jelenben él. Akkor is volt, amikor mindez megtörtént és akkor is lesz, amikor mi magunk mehetünk oda, ahol ő van. Milyen csodás tudás ez! Bizonyítéka Jézus kegyelmének és szeretetének. Mi a szívünkben tartunk fenn neki helyet, ő pedig helyet készít nekünk az Úristennél a mi mennyei Atyánknál.
2.) Itt a földön legyünk a helyünkön
Hol van a helyünk? Ott ahol az ÚrJézus szeretetének fizikai megvalósulására van szükség. Még érthetőbben ott, ahol az Ő nevében segítséget kérnek, ahol az Ő nevében szükséges dolgaikért imádkoznak emberek. Ahol beszélni kell róla, ahol bizonyságot kell tenni róla, ahol meg kell és lehet mutatni Isten szabadítását az emberek között.
Lukács azt írja, hogy mindezt a tanítványok megértették, s leborulva imádták Jézust, majd visszatértek Jeruzsálembe. Az elköszönés nem búslakodás volt a szívükben, hanem öröm. Öröm, hogy hamarosan érkezik a Pártfogó az isteni Lélek, akit Jézus küld. Aki által szólt és tanácsol bennünket az Atya, aki ugyanaz a Lélek, mint amit a teremtéskor kapott az ember. Mi mindannyian. Isten Lelke. Nem kézzel fogható, mert hol szél, hol tűz, hol galamb, hol pártfogó, hol erősítő erő, hol megvilágosító lélek. A munkájáról ismerhető fel.
Lukács itt azt írja, hogy a tanítványok leborulva imádkoztak, az Apostol Cselekedeteiről írt könyvben pedig azt, hogy feszülten az ég felé emelve tartották tekintetüket. Ez az első mozzanat a mennybemenetel ünnepén, ez a mi feladatunk is. Égre emelni a tekintetünket. A felhőkre, vagy afölé, mindegy. Oda a mennyei magasságba Isten jobbjára. Lelkünket emelve ezzel Istenhez. Kinek mivel megy ez, nem tudhatom. Van, akinek hangos imádsággal, van, akinek csendes meditálással, van, akinek énekszóval és dicsőítő szózattal. Ahogy az egyik énekünk mondja: Emeljük Jézushoz szemünk!
A következő pedig az, hogy várjunk türelemmel, amíg Isten lelke betölti az életünket. Erővel, segítséggel, feladattal, gyógyulással, bátorsággal!
Jöjj Szentlélek Úr Isten!
A gyerekeknek a pünkösdi ünnepkörhöz kapcsolódóan javaslunk egy-két pünkösdi játékot is: https://wordwall.net/hu/resource/2148234
https://wordwall.net/hu/resource/2234996
Szeretettel: Nagy Krisztina