Elnökség nyilatkozata koronavírus terjedésével kapcsolatban

A Tatai Református Egyházközség Elnöksége csatlakozva a Zsinati Elnökségi Tanács nyilatkozatához, az alábbi szabályok betartására hívjuk fel a figyelmet, amelyek lényegében megegyeznek a gyülekezetünkben május óta alkalmazott járványügyi védekezéssel összefüggő eddigi gyakorlatunkkal.

"Augusztus végétől folyamatosan emelkedik a koronavírus-fertőzöttek száma az egész világon, a járvány második hulláma Magyarországra is megérkezett. A koronavírus terjedése miatt, összhangban a kormányzat által hozott kötelező intézkedésekkel, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnöksége a következő felhívást teszi közzé: A templomokban az istentiszteleteken is kötelező a maszkviselés. Kérjük, hogy a templomok, gyülekezeti termek, egyházi intézmények bejáratánál, közösségi tereiben, illetve a mosdókban helyezzenek el a kézfertőtlenítéshez szükséges fertőtlenítőszereket."

Kérjük testvéreinket, hogy valamennyi egészségügyi rendelkezést tartsák be.
 
Kérjük, hogy imádkozzanak a járvány megszűnéséért, a betegekért, az egészségügyi, illetve szociális intézményekben dolgozókért, a felelős döntéshozókért.
 
Kérjük a veszélyhelyzettel kapcsolatos kormányintézkedések maradéktalan betartását. A további tájékozódásért keressék fel a www.koronavirus.gov.hu oldalt.

 A Tatai Református Egyházközség Elnöksége