Lelkipásztori levél

Kedves Testvéreim!

Várunk. Várakozunk. Most elsősorban nem is az ádventi időszak vonatkozásában, hanem inkább a kormányzati rendelkezések kapcsán. Még mindig nem tudjuk, és nem látjuk, hogy mi fog történni karácsonykor. Még mindig nem tudjuk, hogy miként ünnepelhetünk. Lesz-e istentisztelet, lesz-e úrvacsora, lesznek-e családi találkozások, lesz-e mindaz, amit a korábbi években, évtizedekben megszoktunk? Nem tudjuk, ezért várunk. Türelemmel? Türelmetlenül? Bosszúsan? Mindenen idegeskedve? Reménytelenül? Minden mindegy alapon? Nem tudom, ki hogyan teszi, de egy biztos: várunk.

Az ádventi időszak csodája, hogy várhatunk arra, aki már eljött. Várhatunk arra, akit már jól ismerünk. Nem csak annyi történik, hogy várunk valamire, ami még teljesen a jövő homályában van, hanem az történik, hogy várunk arra, aki biztosan eljön, akivel már találkoztunk, aki érkezik. Várunk a Megváltónkra, Krisztusra. Minden egyes reggel és minden egyes este. Várunk a mélységeinkben, és az örömeinkben. Várjuk akkor, amikor éppen minden bizonytalan, és semmi kapaszkodónk nincsen, és várjuk akkor is, amikor a hitünk rendíthetetlenül áll. Pontosan tudjuk, hogy kire várunk, pontosan tudjuk, hogy mire számíthatunk Tőle.

Tudjuk? Biztosak vagyunk benne? Vagy a körülmények bizonytalanná tesznek minket? Úgy megyünk, mint akik a betonjárdán lépkednek, vagy úgy, mint akik a bizonytalan függőhídon gyalogolnak? Mennyire érezzük úgy, hogy minden rendben van? Mennyire gondoljuk úgy, hogy minden biztosítva van? Mennyire vagyunk tisztában azzal, hogy mit jelent igazán Krisztus Urunk jelenléte?

Valahogyan azt érzem, hogy ez az ádventi várakozás próbára teszi a hitünket. Elveszítjük a bizalmunkat, vagy megerősödünk abban? Csalódunk Istenben, mert szerintünk nem segít? Esetleg 100%-os biztossággal állítjuk, hogy nem hogy ez a helyzet nincsen a tudtán kívül, hanem még egy hajszál sem eshet le a fejemről, hogy Ő ne tudna róla? Miről szól a hitem? Lápos bizonytalanságról, vagy sziklaszilárd meggyőződésről? Úgy fogok várakozni, amilyen a hitem.

Jézusnak egy példatörténete jutott eszembe, a tíz szűz példázata. Volt öt balga, aki elment várakozni a vőlegény érkezésére, de nem vitt a lámpásához tartalékolajat. Pedig a vőlegényt égő mécsessel kellett várni. Volt azonban öt okos is, akiknél nem csak a lámpásban volt olaj, hanem mellette még volt elegendő arra is, hogy újratöltsék. A várakozás hosszú volt, és elfáradtak a várakozásban. Elaludtak. A lámpások olaja pedig elfogyott. Aztán érkezett a hír, hogy jön a vőlegény. Az álomból ébredők elkezdtek kapkodni. A balgák megállapították, hogy nincs elég olaj. Kértek az okosoktól, de ők nem adtak, mert nem lett volna elég mindenkinek. Amíg pedig az öt balga elment olajat vásárolni, közben megérkezett a vőlegény. A vőlegényt az öt okos szűz fogadta égő lámpással a kezében.

A történetet ismerjük. Tudjuk jól, hogy milyen következménye van ennek. Tudjuk, hogy nem szabad kiüríteni a lelkünket. Nem szabad oda eljutni, hogy felégetünk és kiégetünk mindent. A lelkünket (a lámpást) újra kell tölteni, hogy égő lélekkel várjuk Krisztust. Nem ellaposodott hittel, nem megkopott reménységgel, nem megszokott rendben, hanem megújultan, örömmel, lobogva. Az ádventi várakozás úgy működik, és akkor lesz „sikeres”, hogyha odafigyelünk a lelkünk újratöltésére. Imádkozunk akkor, amikor minden szépen halad. Isten felé fordulunk akkor, amikor minden a legnagyobb rendben működik. Eljárunk a gyülekezetbe, amikor erre lehetőségünk nyílik. Kapcsolódunk a többiekhez, a gyülekezeti közösség tagjaihoz, amikor csak tudunk. Amikor pedig nem lehet, amikor éppen nincsen rá módunk, akkor a tartalékból merítünk. Lángolni tud a lelkünk, mert van benne hit. Lángol a hitünk, mert van benne reménység. Lángol a reménységünk, mert van bizalmasunk. Lángol az életünk, mert Jézus Krisztust várjuk, és fogadjuk be minden napunkba.

Ebben a lángolásban pedig a hétköznapi várakozás is másként néz ki. Mi fog történni? Hogy fog történni? Mit lehet majd tenni? Teljesen mindegy. Egyedül az nem mindegy, hogy ki irányítja az életemet. A körülmények, mások érzései és gondolatai, vagy egyedül Krisztus? Egyedül az nem mindegy, hogy merre halad az életem. A sokféle lehetőség felé, a választható rengeteg út irányába, vagy az egyedüli úton, Jézus Krisztuson az örök élet felé?

Rengeteg kérdést tettem fel ebben a levélben. Jó hittanosok módjára azonban legyen minden kérdésünkben, minden kérdésünkre a válasz az ádventi időszakban hozzánk érkező Jézus Krisztus.

A személyes találkozást tiltó rendelkezések miatt a következő alkalmakat és lehetőségeket szeretnénk felajánlani gyülekezetünk tagjai számára. Minden hétköznapon (hétfőtől péntekig) rövid gondolatokat teszünk közzé Egyházközségünk Facebook oldalán a napi ige kapcsán. Terveink szerint minden vasárnap 10 órától online követhető módon istentiszteletet tartunk. Az előző hasonló időszak gyakorlatát megtartva „Kezeket fel” címmel minden héten egy-egy podcast beszélgetést teszünk közzé honlapunkon. Kiscsoportos gyülekezeti alkalmainkat online formában megtartjuk. A lelkészi hivatal pedig a megszokott időpontokban elérhető lesz, a járványügyi szabályok betartásával, kézfertőtlenítést követően maszk használatával, távolságtartással.

Nagyon köszönjük, hogy megfogalmazott kérésünknek többen eleget tettek, és bankszámlánkon keresztül eljuttatták adományukat Egyházközségünkhöz. Minden ilyen adomány erősíti összetartozásunkat, közösségünket. Ezt a kérésünket továbbra is fenntartjuk. Azt kérjük, hogy aki megteheti, utalás formájában, vagy banki készpénzbefizetéssel, esetleg készpénzes postai utalvánnyal, a közlemény rovatba „perselypénz” – „egyházfenntartói járulék” – „ünnepi adomány” – „Isten dicsőségére adomány” – „Diakóniai Alap” szöveggel legyen szíves adományát eljuttatni hozzánk. Erre két számlaszámon keresztül is lehetőség van. 11600006-00000000-04348612 (Erste Bank), 11740047-20132675 (OTP). Köszönjük, hogyha ilyen formában is gondolnak gyülekezetünk életére.

Minden változás közben se felejtsük el a templomunk falán „kőbe vésve” szereplő igét: „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz”. (Zsid. 13.8)

Áldás, békesség!

Szabó Előd lelkipásztor