Hittantábor 2015.

Idei táborunk helyszíne Tagyospuszta volt, ahol az egyházmegye konferenciaháza lett a szálláshelyünk. 1-6. osztályból 58 kisgyerek töltötte velünk az elmúlt hetet. Délelőttönként Eszter királynő életével ismerkedtünk meg, aminek kapcsán különböző fontos témákat is érintettünk. Így szó volt az engedelmességről, felelősségvállalásról, bölcs életről, a hálaadásról és önmagunk felvállalásáról is. A történetek kapcsán egész héten végigkövettük csoportokban egymás életútjának eddig megtett éveit. Beszélgettünk azokról a személyekről, akik meghatározóak voltak születésünk pillanatától, felelevenítettünk nehéz és terhes élethelyzeteket, összeszedtük, hogy kiért álltunk ki, kiért vállaltunk felelősséget. A gyerekeknek feladatuk volt megtervezni a jövőt is és végül még visszatekintve azt is végiggondolták, hogy mi mindenért lehetnek hálásak, miért mondhatnak köszönetet.

 

A közös foglalkozásokat mindig korcsoportos követte, hogy legyen lehetőségünk a beszélgetésre és a korosztálynak megfelelő játékok, feladatok elvégzésére. A foglalkozások mellett sok-sok éneklés, játék, kézműves foglalkozás adott lehetőséget arra, hogy senki ne unatkozzon. Volt foci, röplabda, ugrókötél, számháború, futás és egyéb szabadtéri sportprogram.

Délutánonként a zsidó kultúrával ismerkedtek meg a gyerekek. Vendégeink segítségével sokat hallottunk az étkezésről, a zsidó mindennapokról, szokásokról, de még a körtáncokba is belekóstolhattunk. Kézműves foglalkozásaink is kapcsolódtak mind a történethez, mind a zsidósághoz. Így készült el Susán várának a bejárata, a tábor zászlója, amit ünnepélyes keretek között húztunk fel első este. Emellett készítettek a gyerekek kipát, jogart, tiarát, ytong téglából véséssel és festéssel ceruzatartót, jogart. A hozott pólókat különbözőképpen díszítettük. A konyhaművészetbe is belekóstolt mindenki, mert közösen készítettünk Hámán-táskát és barheszt, amelyek a zsidóság hagyományos ételei púrim ünnepén.

Együttléteink zavartalanul, nagy szeretetben, ténylegesen Isten jelenlétét megtapasztalva zajlottak. Hogy ez így legyen, a sok imádság mellett rengeteg segítséget kaptunk. Már az előkészületeknél, a jogarok elkészítésében, majd egész héten a konyhában, ahol egy pillanatra sem volt megállás, mindig akadt egy segítő kéz. Jó volt megtapasztalni, hogy a közös szolgálat mennyire összekovácsol, eggyé tesz bennünket. Hálát adunk Istennek minden ajándékáért és egész heti gondviseléséért! Jövőre folytatás következik!