Szolgáljatok az Úrnak örömmel, vigadozva járuljatok színe elé!
Egy gyülekezet akkor épül, akkor jár a krisztusi úton, ha a gyülekezeti tagok szolgáló lelkülettel vesznek benne részt. Az elmúlt hónapokban több megbeszélést is tartottunk gyülekezetünk különböző csoportjaiban a szolgálatok ellátásáról. Volt ezek közt nagyon egyszerű, két kezi segítséget igénylő feladatok, mint például újság cimke ragasztás, udvar rendezés, terem takarítás, asztalterítők rendezése vagy éppen virág minden vasárnap az úrasztalára. De akadtak nagyobb szervezést igénylők is. Nagy öröm számunkra, hogy a diakónia, a segítő szolgálat ismételten része gyülekezetünk életének. Terveink szerint egy évben kétszer fogunk gyűjtést szervezni. Rászorulóknak tartós cikket, ruhaneműt, tisztálkodási szereket juttatunk el a Családsegítő Szolgálattal egyeztetve. Létrehoztuk a Szeretetperselyt is, ami minden vasárnap kint van az istentiszteleteken. Az ebben gyűjtött összeget gyógyszer, tüzelő és egyéb szükséges dolgokra szeretnénk költeni és ugyancsak a rászorulóknak eljuttatni. Az idősek látogatása ismételten fellendült. Nem csupán a kapcsolattartásra jók ezek a találkozások, hanem arra is, hogy felmérjük, kinek, milyen segítségre van szüksége.
Persze a felsoroltak mellett már nagyon sok szolgálat évek óta jól működik gyülekezetünkben. 16 fő vesz részt a gyerekek körében végzett alkalmakon, presbitereink rendszeresen végzik a templom körüli területek rendezését, jogi segítségért is mindig van kihez fordulni, ha szükséges.
A megbeszéléseket követően azt tapasztaltuk, hogy nagyon sokan szívesen tartoznának gyülekezetünk szolgáló közösségébe, de sokszor nem tudják, hogyan kerüljenek közelebb. Ennek a rövid beszámolónak az is a célja, hogy felhívjuk a figyelmet arra, fontos az információ áramlása, fontos, hogy tudjunk arról, ki mennyi időt, energiát, tudást szán a szolgálatra, hogy megtalálhassuk azt, ami a leginkább testhezálló számára. Ebben kérjük is a segítségüket!
Hisszük, hogy Isten megáldja a szolgálatokat, az emberi törekvéseket és amit az emberi erő és tudás odatesz a gyülekezet építésére, azt a Mindenható megtoldja, kiegészíti a maga Lelkével és kegyelmével. Tudjuk, hogy végső soron egyedül Övé a dicsőség. SDG!