Hittantábor 2014
Idén is megrendezésre kerül a gyülekezet 1-6. osztályos hittanosai számára a hittantábor. Ezúttal a Bakonyba megyünk, hogy ismételten sok játék, élmény, kirándulás, beszélgetés által Istenhez, önmagunkhoz és egymáshoz is még közelebb kerülhessünk. A hét témája Egyiptom lesz. Délelőttönként olyan bibliai történetekkel ismerkednek meg a gyerekek, amelyek itt játszódtak. Az üzenet elmélyítése korcsoportok szerint történik. Délután a történetek hátterével, az egyiptomi kultúra különböző színtereivel ismerkedhetnek meg a gyerekek kézműveskedés és játék segítségével. A szállásunk helyszínét is igyekszünk alaposan megismerni majd, hiszen a Bakony legszebb részén, a Cuha-patak közelében leszünk.
A tábor időpontja: 2014. június 30. és július 4. között lesz az Öregbakony Turistaházban, Vinnye mellett. A részvételi díj előreláthatólag 18 000 Ft lesz. A testvérek számára igyekszünk kedvezményt biztosítani. Jelentkezni a Lelkészi Hivatalban, a hitoktatóknál vagy levélben (