Gyülekezeti szeretetvendégség
Gyülekezetünkben immár hosszú évek óta az advent előtti héten minden este istentiszteletet tartunk, hogy ilyen módon is készülhessünk az előttünk álló négy hétre. Ezt a hetet szeretetvendégség nyitja meg. Az idei együttlétünket gazdagította a Pápai Református Teológiai Akadémia küldöttsége, akik egy rövid műsort hoztak a számunkra.
Őket követték a konfirmandusok bemutatkozása. Ebben az évben 14 fiatal készül a konfirmációi fogadalom tételre. Lényegesnek tartjuk, hogy a gyülekezet ismerje, tartsa számon ezeket a fiatalokat, akik hétről hétre, lassan megtalálva a helyüket a padokban, bent ülnek az istentiszteleten. Ugyanakkor az is fontos, hogy érezzék a gyerekek, egy közösségnek a tagjai, itt otthon vannak. Bemutatkozásuk egy kisgyerekkori képpel és néhány önmagukról vallott mondattal történt, ami azt gondolom, az összes jelenlévő számára nagyon örömteli volt. Együttlétünk kötetlen beszélgetéssel, a konfirmandusok családjaink megismerésével folytatódott.