Ifi tábor - Kiválasztott vagyok

2023. július 26 Írta: Szabó Elődné Melinda

   A héten került megrendezésre a gimnazista és fiatal felnőtt korosztály IFI tábora Szekszárdon, közel negyven résztvevővel. A tábort Farkas Balázs és Striffler Zoltánné Nikolett lelkipásztorok vezették Köblös István, Orbán László és Novotni László Máté segítségével. A tábor idei témája a Jézus általi elhívás és a kiválasztottság volt.

   A tábor öt napjában számos programban vehettünk részt, délelőttönként áhitatok keretében ismerhettük meg Simon Péter, Jézus tanítványa történetein keresztül az Isten általi kiválasztottságot. Az áhitatokat követően kiscsoportokban beszélgettünk az aznapi történetről, annak üzenetéről és tettünk bizonyságot a hitünkről. A kiscsoportban igazán meg tudtunk nyílni egymás előtt, szóba kerültek félelmeink, problémáink, boldogságunk és a hálánk mindazért, amit Istentől kaptunk. Vacsora után az evangelizációs alkalmakon dicsőíthettük Istent, és a párosfélórákon egy, az egész tábor alatt ugyan azzal a táborozótársunkkal ismerhettük meg egymást még közelebbről.

   A délutánok minden nap különböző közösségépítő és szolgálati programokkal teltek. Hétfőn főzőverseny keretei között készítettük el a vacsoránkul szolgáló gulyáslevest, kedden a helyi gyülekezet udvarán végeztünk fizikai munkát. Szerdán ellátogattunk a városra néző Kálvária-kilátóhoz és felfedeztük a városközpontot, csütörtökön focibajnokságot tartottunk. Esténként társasjátékoztunk, beszélgettünk, de volt ki mit nem tud, csapatos vetélkedő és imaséta is.

   Nekem az idei a negyedik IFI táborom volt, számos új embert ismerhettem meg és a régi barátokkal is sok-sok időt tölthettem el. Mindannyian erősödhettünk hitben, én személyesen úgy érzem, ehhez foghatóan nagy megerősítést a hitéletemben és lelki feltöltődést Istentől még sohasem kaptam, mint ezen a héten. Választ kaptam a kérdéseimre, megnyugvást a félelmeim közepette. Szeretném ezért most megosztani a legkiemelkedőbb Istenélményemet a táborból. Pénteken, az utolsó áhitaton egy csöndes gondolkodásra adott időben Isten egy olyan imádságot adott nekem, amelyben végig gondoltam az eddigi összes táboros élményemet és az eddigi szolgálataimat. Ezek a korábbi élmények együtt egy olyan folyamatot mutattak meg nekem, amiben igazán megérezhettem, hogy négy évvel ezelőtt Isten kiválasztott engem, hogy ő általa az életemet egy olyan úton járjam, ahol ő a tenyerén hordoz engem és vezet az örök élet felé.

   Hálás vagyok Istennek az idei táborért, vezetőinkért, az IFI közösségért és azért, hogy mindannyiunk életét a tenyerén hordozza, hogy mi az ő kiválasztottjai vagyunk.

Nágel Zalán

 

Share

Továbbiak

 

Kapcsolat

b7d0d7d691d0cccee0dfd0a6dee5d48bb3d4e1ccdfccd7a58b9da3a49b8bbfccdfcc978bb6daceded48be0dfcecc8b9ca099a7cddd8b9aa9bfd0d7d0d1dad9a58b939e9f948b9ea39b98a19ca1a7cddd8b9aa9b0d8ccd4d7a58ba7cc8bd3ddd0d1a88dd8ccd4d7dfdaa5d3d4e1ccdfccd7abddd0d1dfccdfcc99d3e08da9d3d4e1ccdfccd7abddd0d1dfccdfcc99d3e0a79acca9a79adba97875a7dba9bfd0d8dbd7dad8a58bbfccdfcc978bb6daceded48be0dfcecc8b9ca099a7cddd8b9aa9bf91dacccee0dfd0a6e191cccccee0dfd0a6dddaded48bd4d8ccd391cccccee0dfd0a6e5a58bbfccdfcc978bbedad8dad2e4d48bad91d0cccee0dfd0a6d7cc8be0dfcecc8ba099a79adba97875a7dba9ace58bd0d2e4d391cccccee0dfd0a6e5d691dae0d8d7a6e5de91d0cccee0dfd0a6d28bcdccd9d6dee591cccccee0dfd0a6d8d7ccdee591cccccee0dfd0a6d8ccd4a5a7cddd8b9aa9bfccdfccd48bbdd0d1daddd891cccccee0dfd0a6dfe0de8bb0d2e4d391cccccee0dfd0a6e5d691dae0d8d7a6e5de91d0cccee0dfd0a6d2a7cddd8b9aa99c9ca19b9b9b9ba1989b9b9b9b9b9b9b9b989b9f9e9fa3a19c9d8b93b0dddedfd08badccd9d694a7cddd8b9aa99c9ca29f9b9b9fa2989d9b9c9e9da1a2a08b93babfbb94 hvXCoXX4U1SHMpsNLS4Dkxu14Trrj2X caesar This page part is protected against spam bots and web crawlers. In order to be displayed you need to enable Javascript in your browser, and then reload the page.