Kedves Testvéreim!

Számunkra egy nagyon szűkös időszak részben lezárul. Nem tarthattunk semmilyen közösségi alkalmat, nem tarthattunk istentiszteletet, de ennek most vége. Vasárnaptól ismét lehetőség nyílik arra, hogyha csak hetente egyszer is, de találkozzunk. A délelőtti istentiszteleteinket a megfelelő előírások követésével (fertőtlenítés, maszkhasználat, távolságtartás) megtartjuk. Bár bizonyos számadatok és mutatók nem változtak, de a lelki szükség olyan nagy, hogy Egyházkerületünk az istentiszteletek engedélyezése mellett döntött. Ehhez csatlakozik gyülekezetünk is, a december 13-i vasárnaptól, ádvent 3. vasárnapjától. Reménység szerint, amennyiben más rendelkezések nem lesznek, vasárnapi, és ünnepnapi istentiszteleteinket ettől kezdve megtartjuk.

Azt ugyanis nehéz elvárni, hogy az ádventi készülődés legyen rendben, miközben a lelki kapcsolatok meggyengülnek. Tudom, hogy az online világ sokféle lehetőséget nyújt, de azt is tudom, hogy a túlzott használat miatt, sokaknak elege van ezekből az eszközökből is. Legalább akkor, amikor kikapcsolódni szeretnénk, amikor a lelkünket tölteni szeretnénk, legalább akkor ne kelljen a számítógépet, a mobiltelefont, a tabletet használni. A lelkünknek pedig szüksége van a töltekezésre. A sokféle változás, a sokfelé figyelés felőrölte a lelki immunrendszerünket, és megtámadta a békességünket, a türelmünket, sőt a szeretetünket is.

Nem kell külön bizonygatnom, hogy ezek nélkül nem fogunk ünnepelni. Lehet, hogy külsőleg ott leszünk, de csak mint a gép, vagy mint egy robot, amelyik mindent megtesz, amit meg kell, de érzelmek, de belső meggyőződés, de lelkület nélkül. A kérdést pedig fel kell tennünk magunknak, hogy ünnepet szeretnénk, vagy csak robot-karácsonyt? Felemelő pillanatokat szeretnénk, vagy csak perceket, amiket le kell tudni? Szeretetteljes napokat szeretnénk vagy csak olyan napokat, amiben semmi lényeges nincsen?

Tudom, hogy mostanában sokszor, sokféleképpen elmondtuk igehirdetésekben, rövid gondolatokban, hogy egyetlen személynek, Jézus Krisztusnak kell csak jelen lennie az ünneplésben ahhoz, hogy minden más is a helyére kerüljön. Ezt azonban nem lehet elégszer elmondani, nem lehet elégszer hangsúlyozni, mert az életünk sokféle zaja, hangja, gondolata, rárakódik minderre, és eltünteti a legszebbet és a legjobbat is. Valahogyan úgy, mint ahogyan a kitörni készülő vulkán hamuja elkezd szépen lassan mindent befedni. Ami alatta van, az nem látszik, újra le kell takarítani, újra le kell tisztítani, hogy előkerüljön.

Lelkünkben sincsen ez másként. Annyi mindenben benne vagyunk, hogy szépen lassan, rétegenként a lelkünket elfedi a hamu. Ki ne érezte volna azt a furcsa érzést, hogy amikor visszatekintett az előző nap reggelére, akkor feltette a kérdést: és az még csak tegnap volt? Mennyi minden történt azóta! Mintha nem is egy nap, hanem egy hét eltelt volna. Gondoljunk bele, hogyha egy nap ennyi mindent ránk helyez, akkor mennyi réteg rakódik egy hét, vagy egy hónap alatt a hitünkre, a Krisztussal való kapcsolatunkra! Ki sem látszódik alóla semmi.

Dávid király élete jól példázza ennek a valóságát. Amíg üldözték, amíg küzdelmei voltak, és minden egyes reggel, sőt minden egyes este is Isten felé fordulva kellett élnie, addig nem volt semmi olyan, amivel Isten ellen cselekedett volna. Azután megszűnt a feszültség, megszűnt a zaklatottság, és nem szorult rá a Mindenhatóra. Szépen lassan a palota kényelmében elfeledkezett a mindennapos imádságról. Elfeledkezett arról, hogy megtisztítsa a lelkét, és kiélesítve Istenre figyeljen. Dávid lelke kezdett eltompulni. Az eltompulásban pedig belefért neki, hogy házasságtörő legyen, belefért, hogy teljesen ártatlanul meggyilkoltassa egy katonáját, belefért, hogy mindenféle formában visszaéljen a hatalmával. A lelke teljesen eltompult attól, hogy nem tartotta a kapcsolatot Istennel.

Az ádventi készülődést lehet lélek-élesítésnek is nevezni. Amikor imádkozunk, Bibliát olvasunk, amikor Isten felé fordulunk teljes szívünkkel, amikor várjuk az áldást és az erőt a mennyből, amikor megvalljuk a bűneinket, akkor hagyjuk, hogy Isten élesítse a lelkünket. Ne hagyjuk, hogy úgy járjunk, mint az egyszeri favágó, aki elment munkát vállalni, és amikor felvették, ő volt a legkiválóbb munkaerő. Majd eltelt egy hét, és kezdett romlani a teljesítménye. Eltelt kettő, és ő volt a legutolsó a rangsorban. Amikor megkérdezték, hogy miért van ez így, akkor kiderült, hogy ő dolgozik a legkeményebben, de elfelejtette megélezni a fejszéjét.

Vajon a mi ádventi készülődésünkben, a rengeteg tennivaló és figyelnivaló között hagyunk-e időt arra, hogy élesedjen a lelkünk? Ez ugyanis elengedhetetlen ahhoz, hogy a kapcsolatunk élő legyen a mi Istenünkkel, és a Megváltóval, Jézus Krisztussal!

Az ádventi időszakban egészen karácsonyig, minden hétköznapon (hétfőtől péntekig) rövid gondolatokat teszünk közzé Egyházközségünk Facebook oldalán a napi ige kapcsán. Minden vasárnap és ünnepnapon a 10 órás istentiszteletet online követhető formában közvetítjük. Kiscsoportos gyülekezeti alkalmainkat online formában megtartjuk. A lelkészi hivatal pedig a megszokott időpontokban elérhető lesz, a járványügyi szabályok betartásával, kézfertőtlenítést követően maszk használatával, távolságtartással.

Nagyon köszönjük, hogy megfogalmazott kérésünknek többen eleget tettek, és bankszámlánkon keresztül, valamint személyesen is eljuttatták adományukat Egyházközségünkhöz!

Minden változás közben se felejtsük el a templomunk falán „kőbe vésve” szereplő igét: „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz”. (Zsid. 13.8)

Áldás, békesség!

Szabó Előd lelkipásztor