Tatai Református Hírmondó 2023.március

logo

Kakaós-Kalácsos reggeli

Március 19-én 9 órakor a gyülekezeti otthonban. Minden érdeklődőt várunk egy finom reggelire és egy szeretetteljes közösségbe, valamint a reggelit követő istentiszteletre a templomba.



Nagyberegi Református Líceum - gyűjtés

Immáron 7. éve gyűjtünk célzottan a Kárpátalján található Nagyberegi Református Líceum részére. A Líceum élete a háború kitörése előtt sem volt egyszerű, azóta még nehezebb helyzetben vannak az ott tanuló diákok és tanító tanárok. Az elmúlt években személyesen is meggyőződtünk az iskolában folyó lelkiismeretes munkáról és példás nevelésről. A háború előtt is rendkívül nagy segítséget jelentett minden adomány, amit el tudtunk juttatni számukra a gyülekezetünkből, de a jelenlegi sokkal nehezebb helyzetben hisszük, hogy nem csak a tatai reformátusoknak kell összefogniuk a megsegítésükre, hanem városban és a megyében élők adományaira is nagy szüksége van a Líceum közösségének. Gyülekezetünkben céladakozást hirdetünk meg március 19. vasárnaptól kezdődően húsvét hétfőig, azaz április 10-ig. A templomainkban található szeretetperselyek teljes összegét a Líceum javára ajánljuk fel, valamint a bankszámláinkra érkezett célzott utalásokat is nekik szánjuk. Tárgyi adományokat is várunk, minden további részletet a honlapunkon lehet megtalálni.

Havi imatéma

Szeretnénk minden vasárnap egy szolgálati területet kiemelni a gyülekezetünkből, amiért az adott hónapban imádkozhatunk. Márciusban az idős gyülekezeti tagjaink felé szolgálatot végzőkért könyörgünk. 8 szolgálónk havi rendszerességgel látogat meg közel 40 idős embert a városban, 85. életévüket betöltött testvéreinket évente meglátogatják lelkészeink, valamint a városban lévő idősotthonokban is hetente szolgálunk Isten Igéjével. Hálásak vagyunk Istennek a megélt áldásokért, minden megélt örömért, de látjuk azt is, hogy szükség van még segítőkre ezen a területen. Imádkozzunk, hogy a mi Urunk indítson gyülekezeti tagokat arra, hogy az idősek között végzett szolgálatba beálljanak, és imádkozzunk a meglévő szolgálókért, hogy ne fáradjanak el, hanem erőt és szeretetet merítve Istentől, úgy tudjanak az idősekre odafigyelni, hogy ez is a mi Urunk dicsőségére legyen!

Adakozási lehetőségek

Tájékoztatjuk a gyülekezetet a lehetséges adakozási formákról. Talán nem mindenki tudja, hogy gyülekezetünk önfenntartó, a beérkező adományokból gazdálkodik, külső vagy állami forrás kizárólag pályázatok útján vagy az alapítványon keresztül érkezik, általában valamilyen céllal (pl. tábor vagy építkezés). Így a számlákat, lelkészi fizetéseket, missziói célokhoz kapcsolódó kiadásokat a beérkezett adományokból fedezzük. Megköszönjük mindazoknak, akik az elmúlt években hozzájárultak ilyen módon is a gyülekezet életéhez. Az alábbi célokra lehet adományt befizetni személyesen, postán vagy banki átutalással:
- Egyházfenntartói járulék
- Isten dicsőségére (céladomány közleményben külön beírni pl. templomtető, táborok stb)
- Diakóniai alap
Az egyházközség bankszámlaszámai:
Tatai Református Egyházközség
11600006-00000000-04348612 (Erste Bank)
11740047-20132675 (OTP)

Március hónapban tartott állandó alkalmaink:

Vasárnapi istentiszteletek Tóvároson a Kistemplomban (Somogyi Béla út 5.) 9  és 18 órától és Tatán a templomban (Kocsi utca 15.) 10 órától.
Férfikör 8-án 18:00 - Ifjúsági és közösségi tér
Nőikör 10-én 18:00 - Ifjúsági és közösségi tér
Imacsoport 20-án 18:00 - Lelkészi iroda
Presbiteri Bibliaóra 29-én - Ifjúsági és közösségi tér
Házicsoportok 7. és 21-én Különböző helyszíneken
Kórus - minden csütörtökön 18:00 - Ifjúsági és közösségi tér
IFI Bibliaóra - minden pénteken 19:00 - Gyülekezeti otthon
Gyülekezeti foci minden hétfőn 19:30 - Refi tornaterem
 

Az Úr Jézus Krisztus legyen a mi gyülekezetünk Őriző Pásztora!

--
www.reftata.hu | e-mail | Facebook
--