Autós szolgálat
A Tatai Református Egyházközség alapvető feladata a diakónia. Az egyház történetében, a legelső gyülekezetektől kezdve, mindig jelen volt a szeretetszolgálat – a másokért szolgáló hívők élete, tevékenysége, gyűjtése. A szegényekre, elesettekre való odafigyelés, az özvegyek és árvák támogatása a mindenkori egyház egyik fontos ismertetőjele. Tudjuk, hogy aki másokon segít, az a krisztusi életet jeleníti meg adományaival, igyekezetével, szeretetteljes jelenlétével. Gyülekezetünkben igyekszünk a diakóniai szolgálatba minél többeket bevonni. Ugyanakkor törekszünk arra, hogy a városban élő rászoruló személyeket felkutassuk, segítsük és őket a tőlünk telhető legjobb formában támogassuk.
Ennek a támogatásnak egyik formája az Autós szolgálat, mellyel azokat akarjuk a gyülekezethez közelebb hozni (szó szerint), akik idősek, látás vagy mozgássérültek vagy bármilyen okból akadályoztatva vannak a Gyülekezeti alkalmak meglátogatásában. Jelenleg is több látássérült testvérünket támogatjuk, vagy Istentiszteleti alkalmakra, Házicsoportra való eljutásban, esetleg banki ügyintézésben, vagy bevásárlásban segítjük őket, de továbbra is várjuk mindazok jelentkezését, akik úgy érzik, hogy tehetünk értük.
A szolgálat a bethesdai beteg gyógyítását (Jn 5,1-15) választotta vezérlő gondolatának, s erre alapozva hozta létre a mailcímét, valamint az erre utaló „Van emberem” zárt Messenger chatcsoportban tartja a kapcsolatot. A szolgálat organikusan szerveződik és működik, nincs vezetője, nem egyszer szinte versengés alakul ki a szolgálók között, hogy melyik nap, ki hozza-vigye a rászoruló testvérünket – Soli Deo Gloria. Szívesen látnánk több olyan testvérünket, akinek szolgálatára lehetnénk, s természetesen szívesen vesszük, ha valaki belépne a szolgálói körbe.
Ha szüksége van az Autós szolgálat segítségére, vagy ha tagja szeretne lenni a szolgálatnak, akkor a következő email címen lehet elektronikusan jelentkezni: