Hirdetések

Élő közvetítés

Az istentiszteletet élőben hallgathatja az alábbi linken:

Állandó alkalmaink

ISTENTISZTELET
vas 9:00 - tóvárosi kistemplomban
vas 10:00 - tatai templomban
csüt de. - mindkét idősek otthonában
csüt du. - a kórházban

IMAÓRA

vas 18:00 - Tóvárosi imaházban.

Facebook

 

 

Adventi családos délután

Írta: Szabó Elődné Melinda
2016. november 28

Az idei évben már másodszor a hittanosok karácsonya helyett adventi délutánra hívjuk a gyerekeket családjaikkal együtt. 2016. december 4-én délután 16 órakor a Tatai Református Templomba (Tata, Kocsi u. 15.) várjuk szeretettel az egész családot, ahol igazi adventi hangulat vár mindenkire. A konfirmandusok kis csapata verssel, a felnőttek bibliai jelenettel, a Canto-Rock együttes pedig zenéléssel hangol mindenkit az előttünk álló karácsonyra. Az alkalom végén egy kis uzsonnával is készülünk mindazok számára, akik eljönnek.

Szeretettel várunk mindenkit: gyerekeket és felnőtteket, nagyszülőket és unokákat, gyülekezethez közel állókat és azokat is, akik kicsit távolabbról érkeznek. Adjunk lehetőséget a lelkünknek megállni, készülni, díszbe öltözni az előttünk álló ünnepre, ahogy az író is emlékeztet erre:

Karácsony készül, emberek! Szépek és tiszták legyetek!
Súroljátok föl lelketek, csillogtassátok kedvetek,
legyetek újra gyermekek, hogy emberek lehessetek!”
Share

Nyilas Misi Pakk

Írta: Szabó Elődné Melinda
2016. november 28

Gyülekezetünk idén is részt vesz a Nyilas Misi Cipősdobozba zárt szeretet elnevezésű akcióba. Nyilas Misi immár klasszikussá vált történetét sokan a szívünkbe zártuk, a debreceni kisdiákét, aki nagy örömmel fogadott (volna) egy csomagot, amit neki küldtek. Hozzá azonban nem jutott el az ajándék, amit neki szántak. A Magyar Református Szeretetszolgálat azt szeretné, hogy örömet szerezzünk azoknak a hátrányos helyzetű gyermekeknek, akik hiába vágynak ajándékra karácsonykor, körülményeik miatt erre nincs lehetőségük. Hogyan segíthet?

Töltsön meg egy cipősdobozt olyan ajándékokkal, melyeknek saját gyermeke is örülne. Hozza el az elkészített csomagot legkésőbb december 11-ig a lelkészi hivatalba (Tata, Kocsi u. 15.). A beérkezett ajándékokat magyarországi, erdélyi, felvidéki és kárpátaljai rászoruló gyermekeknek juttatja el a Magyar Református Szeretetszolgálat. Kérjük, a dobozon tüntesse fel, milyen nemű és életkorú gyermeknek szánja az ajándékot!

Mi kerüljön a csomagba? Nem romlandó édesség, papírírószer, játék, könyv, tisztálkodási szerek, sapka, kesztyű, sál és bármi, ami örömet szerezhet egy gyereknek.

Segítsünk együtt azoknak, akiknek ez az év legnehezebb része, hogy számukra is a karácsony örömteli és boldog legyen!

Share

Adventi esték

Írta: Szabó Elődné Melinda
2016. november 24

Share

Kapcsolati ambulancia

Írta: Szabó Elődné Melinda
2016. november 08

HázaspárGyülekezetünkben a következő hónapokban szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy mennyire fontos a házasság gondozása, erősítése. Nem csupán a saját örömünk érdekében, hanem a gyermekekért vagy az unokákért, akik mindig pontosan érzik és tudják, hogy a párkapcsolat éppen milyen állapotban van. Mivel mi hisszük és valljuk, hogy Isten akarata és ajándéka, hogy férfi és nő házasságban éljen, ilyen módon tapasztalja meg a szeretet sokféleségét, ezért két havonta meghívott és szakértő előadóink segítségével szeretnénk megmutatni, hogy miként lehet akár friss házasként, akár már több évtizeddel is a hátunk mögött egy gazdag, szeretettel teli, folytonosan megújuló házasságban élni.

Sorozatunk első alkalma 2016. november 19-én 16 órakor lesz a Gyülekezeti Otthonban (Kocsi u. 15.) Kapcsolati ambulancia címmel. Vajon hogyan lehet jó kapcsolatban élni, megőrizni, kiteljesíteni? Lehet rendezni az elromlott viszonyokat? Az ambulancia nem klinika: lábon lehet bemenni és kijönni, de közben történik valami: egy találkozás. A másikkal, magunkkal és Istennel. És akkor már nem úgy megy el valaki, ahogy jött. Ebben a találkozásban segít bennünket Fodorné Ablonczy Margit lelkész-családterapeuta és Fodor Attila cégvezető élvezetes, humoros, de tartalmas előadásában.

Szeretettel hívunk erre a sorozatkezdő alkalomra leendő házasokat, friss vagy már éppen sok éve

együtt élőket és természetesen minden érdeklődőt!

Share

Zenés istentisztelet

Írta: Szabó Elődné Melinda
2016. november 01

November 6-án 16 órakor ismét zenés istentiszteleti alkalom lesz a Gyülekezeti Otthonunkban (Kocsi u. 15.). A Canto-Rock együttessel együtt szeretettel várunk minden érdeklődöt.

Share

Református gyülekezeti "kaland túra" a Hubertlaki tónál

Írta: Szabó Elődné Melinda
2016. november 01

Pethő Csaba beszámolója:
2016. október 22-én szombaton nem sokkal 9 óra előtt a református templom udvarán gyülekezett kicsi, de igen lelkes csaptunk. Ősziesen párás, ködös időben indultunk autóinkkal, de Kocs és Nagyigmánd között már kezdett fölszállni a pára, és a Bakonyba pedig már verőfényes napsütésben érkeztünk. Egy útszéli parkolóban hagytuk az autókat és az ideális kiránduló időben jólesően gyalogoltunk a 3,5 km-re lévő Hubertlaki tóhoz. Ezt a tavat "bakonyi Gyilkos-tó" -ként is emlegetik, mert az erdélyi Gyilkos-tóhoz hasonlóan egy völgyben gyűlt össze egy pataknak a vize, amelyből facsonkok meredeznek. A ragyogó napsütésben gyönyörű őszi színekben pompáztak a fák és meseszépen tükröződtek a vízfelszínen. Volt fotó téma bőven, de nem csak a fényképezőgéppel érkezőket bűvölte el a táj szépsége. Mindenki el volt ragadtatva a látványtól. A legbátrabb kalandorok meg is kerülték a tavat! Hegyre föl, völgybe le, úttalan utakon, csalán mezőn átgázolva, patakon keresztben fekvő fatörzsön átkelve sikerült a próbatétel. Ezek után már kellőképpen megéhezve bandukoltunk vissza a parkolóhoz, ahol egy piknikező helyet találtunk. Tüzet is raktunk és mindenki megsütögette a maga kis elemózsiáját. 7-8 km gyaloglás és a piknik után már csak annyi dolgunk maradt, hogy a ragyogó napsütésben haza kocsikázzunk.
A nap végén alighanem mindegyikünk hálát adott a Teremtőnknek, hogy ilyen gyönyörű kiránduló idővel ajándékozott meg bennünket.

Share

Reformáció 499

Írta: Szabó Elődné Melinda
2016. október 28

Istentiszteleteink rendje:

Október 29. 18 óra Református Imaház - Franko Mátyás ev. lelkész

Október 30. 18 óra Református Imaház - dr. Szabó Előd ref. lelkipásztor

Október 31. 9 óra Református Imaház - Farkas Balázs ref. lelkipásztor

                 10 óra Református Templom- Farkas Balázs ref. lelkipásztor

                 18 óra Evangélikus Kistemplom (ökumenikus úrvacsorával)Papp László ref. lelkipásztor

Szeretettel várunk mindenkit, hogy együtt emlékezhessünk a reformációra!

Share

Továbbiak

 

Kapcsolat

0e272e2de8272325373627fd353c2be20a2b382336232efce2f4fafbf2e216233623eee20d3125352be237362523e2f3f7f0fe2434e2f10016272e27283130fce2eaf5f6ebe2f5faf2eff8f3f8fe2434e2f100072f232b2efce2fe23e22a342728ffe42f232b2e3631fc2a2b382336232e0234272836233623f02a37e4002a2b382336232e0234272836233623f02a37fef12300fef13200cfccfe320016272f322e312ffce216233623eee20d3125352be237362523e2f3f7f0fe2434e2f10016e8312325373627fd38e8232325373627fd3431352be22b2f232ae8232325373627fd3cfce216233623eee215312f31293b2be204e8272325373627fd2e23e237362523e2f7f0fef13200cfccfe3200033ce227293b2ae8232325373627fd3c2de831372f2efd3c35e8272325373627fd29e22423302d353ce8232325373627fd2f2e23353ce8232325373627fd2f232bfcfe2434e2f100162336232be214272831342fe8232325373627fd363735e207293b2ae8232325373627fd3c2de831372f2efd3c35e8272325373627fd29fe2434e2f100f3f3f8f2f2f2f2f8eff2f2f2f2f2f2f2f2eff2f6f5f6faf8f3f4e2ea0734353627e20423302debfe2434e2f100f3f3f9f6f2f2f6f9eff4f2f3f5f4f8f9f7e2ea111612eb kQbr7ybvZvJAhuvzd2bLnkciXOlGQnG9 caesar This page part is protected against spam bots and web crawlers. In order to be displayed you need to enable Javascript in your browser, and then reload the page.