Hirdetések

Az ige mellett

Állandó alkalmaink

ISTENTISZTELET
vas 9:00 - Tóvárosi imaházban
vas 10:00 - templomban
szer 15:00 - a kórházban
csüt - mindkét idősek otthonában

IMAÓRA

vas 18:00 - Tóvárosi imaházban.

Facebook

 

 

Gyermek istentisztelet

Írta: Szabó Elődné Melinda
2013. november 21

Gyülekezetünkben az istentisztelettel egy időben a nagyobb gyerekek számára, 2. osztálytól gyermek istentiszteletet tartunk. Ezeken a foglalkozásokon a gyerekek a saját koruknak, tudásuknak megfelelően hallanak Isten Igéjéről. Ebben az évben az istentiszteleten felolvasott bibliai történethez kapcsolva aranymondásokat, Igéket tanulnak meg és viszik haza ezek üzenetét. Törekszünk arra, hogy minél játékosabb, élményszerűbb legyen ez az alkalom. Énekléssel, kézműves feladatokkal, drámapedagógiai elemekkel igyekszünk elmélyíteni bennük az Ige mondanivalóját. Célunk, hogy egykor ebből a közösségből is rendszeres templomba járó és ott az Igét nyitottan fogadó hallgatókká váljanak.

Adventfői zenés ökumenikus áhitat

Írta: Adminisztrátor
2013. november 20

5 éves jubileumi koncert, Adventfői zenés ökumenikus áhitat lesz a Tatai Református Egyház templomában 2013 december 1, vasárnap, 15 órakor. Tata város hat kórusának egyesített énekkara szolgál, közel 100 énekes, karnagyaik vezetésével:

Egressy Kórus - Robozné, Schönfeld Zsuzsanna, Molnár Péter és Baranyi Gizella karnagyok
Eszterházy Kórus – Schmidt Mónika karnagy
Kapucinus Templom Kórusa - Szabóné, Lakatos Judit karnagy
Református Soli Deo Gloria Kamarakórus - Lak Zsuzsanna karnagy
Szentkereszt Templom Vegyeskar - Gombosné, Henzer Erzsébet karnagy
Tatai Szent Márton Kamarakórus – Varga Katalin karnagy

Áhítatot tart dr. Szabó Előd, református lelkipásztor. A műsorban J.S. Bach, Berkesi Sándor, Cserny András, ifj. Kálmán Attila, Felix Mendelssohn, Michael Praetorius és Szigethy Gyula művei hangzanak el.

Belépődíj nincs! Szeretettel várunk minden érdeklődőt!  

Share

Zenés istentisztelet

Írta: Adminisztrátor
2013. november 14

Zenes istentiszteletMárciu első vasárnapján, 2014. március 2-án 16-kor a Gyülekezeti Otthonban lesz a zenés istentiszteletünk, ahol a Canto-Rock együttes szolgálatával sok éneklésre, elcsendesedésre, lelki feltöltődésre lesz lehetőség. Szeretettel várunk erre az alkalomra minden érdeklődőt, keresőt, fiatalt és időset egyaránt.

Share

Gyülekezeti szeretetvendégség

Írta: Adminisztrátor
2013. november 14

2013. november 24-én 16 órakor szeretetvendégséget tartunk a Gyülekezeti Otthonban, amely a Gyülekezeti Hét kezdő alkalma. Sütemények, tea mellett lehetőség van beszélgetésre, együttlétre, egymás jobb megismerésére. Szeretettel várjuk erre az alkalomra minden kedves gyülekezeti tagunkat!

Share

Adventi játszóház

Írta: Adminisztrátor
2013. november 14

Adventi jatszohazIdén is megrendezzük az adventre készülő kézműves játszóházunkat, ahol adventi koszorú, karácsonyfa díszek, karácsonyi lakás dekorációk készítésére lesz lehetőség. Ez a pár óra jó alkalom arra, hogy miközben szebbnél szebb alkotások születnek, beszélgessünk, jobban megismerjük egymást.

Szeretettel várjuk a gyerekeket, szülőket, nagyszülőket 2013. december 7-én 16 órára a Gyülekezeti Otthonba (Tata, Kocsi u. 15.). Részvétel ingyenes, adományaikat köszönettel elfogadjuk és a hittanos gyerekek karácsonyi ajándékra fordítjuk.

 

Share

Gyermek megőrzés

Írta: Szabó Elődné Melinda
2013. november 10

Gyülekezetünkben a templomi istentiszteletek alatt gyermek megőrzést vállalunk a legkisebbektől az első osztályosokig. A számukra rendelkezésre álló terem jól felszerelt, a gyerekek igényeihez igazodik. Sok-sok játékkal, könyvekkel, csúszdával és egyéb, a gyerekek figyelmét és energiáját lekötő dolgokkal várjuk mindazokat, akik még túl kicsik ahhoz, hogy az istentiszteleten részt vegyenek.

Az alkalmaink a templomban kezdődnek, ott gyülekezünk és az első ének, majd pedig a Bibliai történet meghallgatása után együtt vonulunk át a játszóterembe. Itt körbe ülünk, a reggeli imádságot elmondjuk, énekelünk, majd pedig játékos formában megismerkednek a gyerekek egy bibliai történettel, amelyhez színezőt, kézműves feladatokat is szoktunk bevinni. A közös foglalkozás 5-7 perc szokott lenni. Ezt követően van, aki játékkal tölti ki az időt, a nagyobbak szívesen ülnek le színezni, kézimunkázni.

Alkalmaink mindenki előtt nyitottak. Szeretettel várunk minden kisgyermeket. Előfordulhat, hogy az első néhány alkalommal még nem szívesen maradnak kint szüleik nélkül. Egy kis beszoktatási időre szükség van, de ha ezen sikerül túljutni, tapasztalataink szerint, nagyon szívesen jönnek és játszanak együtt a gyerekek.

Minden kedves szülőt bíztatunk, éljenek ezzel a jó lehetőséggel, hiszen ajtónk mindenki előtt nyitva áll!

 

Pesbiteri bibliaóra

2013. október 02

Gyülekezetünkben 60 presbiter és 10 tiszteletbeli presbiter szolgál. Találkozási lehetőségként már eddig is mindenki előtt ott voltak az istentiszteleti alkalmak, a presbiteri gyűlések, valamint minden esztendőben év elején a presbiter családok szeretetvendégsége.

Gyülekezetünkben a korábbi évtizedekben működött már a presbiteri bibliaóra. Az elmúlt esztendő őszén úgy döntött a presbitérium, hogy újra szeretné, ha a gyűléseken kívül is mód lenne a találkozásra. Egy-egy adott téma alapján beszélgessünk, együtt imádkozzunk a gyülekezet életéért, gyarapodásáért. Így alakult ki egy sorozat, amelynek alkalmain először a gyülekezetről beszélgettünk.

Milyen is az élő gyülekezeti tag? Olyan, aki élő kapcsolatban van Jézus Krisztussal és a többi gyülekezeti taggal.

Milyen a gyülekezet felépítése? Olyan, mint ahogyan a koncentrikus körök is egymás köré nőnek.

Milyen a gyülekezet vezetése? Olyan, mint ahogyan Jézus is kialakított három szintű tanítványi kört.

A második gondolatsor a presbitérium feladataival foglalkozik. Miként oldja meg azt a presbitérium, hogy a gyülekezet valós gondjairól, kérdéseiről döntsön? Miként végezheti a presbitérium a gyülekezethez szorosan nem tartozók körében a missziói munkát, vagyis Jézus evangéliumának a továbbadását? Miként lehetséges az, hogy a szeretetszolgálat, vagyis a diakónia embereket hozzon közénk, gyülekezetünkben pedig megismerjék a hit erejét?

Foglalkoztunk az egyházközség jogi kereteivel, hogy minden presbiter tisztán láthassa hogyan ágyazódik be a gyülekezet az egyházmegyén, egyházkerületen keresztül a magyar református egyházba.

Célunk az, hogy ezeken az alkalmakon megoszthassuk egymással gondolatainkat, elképzeléseinket, a hitünkből fakadó látásmódunkat. Így valósulhat meg az, amit Pál apostol is óhajként megemlít a Filippi gyülekezetnek: „ugyanaz a szeretet legyen bennetek, egyet akarva ugyanarra törekedjetek."

Továbbiak

 

Kapcsolat

d4edf4f3aeede9ebfdfcedc3fb02f1a8d0f1fee9fce9f4c2a8bac0c1b8a8dce9fce9b4a8d3f7ebfbf1a8fdfcebe9a8b9bdb6c4eafaa8b7c6dcedf4edeef7f6c2a8b0bbbcb1a8bbc0b8b5beb9bec4eafaa8b7c6cdf5e9f1f4c2a8c4e9a8f0faedeec5aaf5e9f1f4fcf7c2f0f1fee9fce9f4c8faedeefce9fce9b6f0fdaac6f0f1fee9fce9f4c8faedeefce9fce9b6f0fdc4b7e9c6c4b7f8c69592c4f8c6dcedf5f8f4f7f5c2a8dce9fce9b4a8d3f7ebfbf1a8fdfcebe9a8b9bdb6c4eafaa8b7c6dcaef7e9ebfdfcedc3feaee9e9ebfdfcedc3faf7fbf1a8f1f5e9f0aee9e9ebfdfcedc302c2a8dce9fce9b4a8dbf7f5f7ef01f1a8caaeede9ebfdfcedc3f4e9a8fdfcebe9a8bdb6c4b7f8c69592c4f8c6c902a8edef01f0aee9e9ebfdfcedc302f3aef7fdf5f4c302fbaeede9ebfdfcedc3efa8eae9f6f3fb02aee9e9ebfdfcedc3f5f4e9fb02aee9e9ebfdfcedc3f5e9f1c2c4eafaa8b7c6dce9fce9f1a8daedeef7faf5aee9e9ebfdfcedc3fcfdfba8cdef01f0aee9e9ebfdfcedc302f3aef7fdf5f4c302fbaeede9ebfdfcedc3efc4eafaa8b7c6b9b9beb8b8b8b8beb5b8b8b8b8b8b8b8b8b5b8bcbbbcc0beb9baa8b0cdfafbfceda8cae9f6f3b1c4eafaa8b7c6b9b9bfbcb8b8bcbfb5bab8b9bbbabebfbda8b0d7dcd8b1 JOGlAZ5L4Vl2dMdHrWY6zfm4cXbNt8iB caesar This page part is protected against spam bots and web crawlers. In order to be displayed you need to enable Javascript in your browser, and then reload the page.