Gyülekezeti tábor 2020. Mátraháza

2020. július 31 Írta: Szabó Elődné Melinda

A július általában a táborokról szól gyülekezetünkben. Idén sem volt ez másként. A sorban a következő a gyülekezeti táborunk volt Mátraházán. A beszámolót ezúttal is először táborozók írták meg.

"Érdeklődéssel és izgatott várakozással érkeztünk a táborba. Már a parkolóban megpillantottunk mosolygós, ismerős ill. ismeretségre váró arcokat. Az épület bejáratánál lévő üdvözlés is megerősítette az érzést, hogy jó helyre jöttünk. „Áldás Békesség…Jól tetted, hogy eljöttél.”

A játékos ismerkedés után Dr.Szabó Előd nagyszerű előadásán vettünk részt: „Mire van időm? Közösségre a szeretettel….”címmel. Lelkész úr kiemelte a lelki, szellemi közösség jelentőségét, hiszen a keresztény emberek keresik az örökkévalóságot, az odatartozás és kötődés érzését. Jól illusztrálta ezt Szabó Lőrinc versével. Jézust tövis koronázza: „Én teremtem csupán, mégis, mint testvérére néz reám, mint gyermekére, látja, tudja, hogy szívem szakad, oly egyedül vagyok, s kell a hit, a közösség, szeretet. „

Mindennapi életünkben mi emberek megtapasztaljuk a szeretetnyelv megnyilvánulásait, mégis nagyon hasznos volt meghallgatni és beszélgetni az 5 szeretet nyelvről (Gary Chapman) részletesebben is. Legfontosabb üzenete számunkra: „nem az a fontos, hogy engem szeressenek, hanem hogy én tudjak szeretni.”

Az este folyamán Kovács Róbert -első éves teológiai hallgató - áhítatot tartott, melyben szemléletes módszerével a gyerekeket is megmozgatta, megszólította. A tábor ideje alatt megosztotta személyes élményét az útkereséséről, és bizonyságtételéről.

Minden este volt lehetőség egyéni lelkigondozói beszélgetésre, mely a felvetett egyéni problémák, kérdések megbeszélése mellett közelebb hoztak minket a hitben való elmélyüléshez és Jézus tanításához.

A tábor egyik fő témája az elengedés és megtartás volt. Ezt a témakört különböző módokon dolgoztuk fel a többnapos tábor ideje alatt. Volt, hogy kiscsoportokra bontva játékokkal, volt, hogy előadás formájában hallgatva, majd közös beszélgetéssel mélyítettük el. Szükséges elengedni, aminek súlyát nem tudjuk elhordozni, ill. minden túlzást, ami túl sok, pl túl sok munka, túl sok szórakozás, stb. A keresztény elengedés arról szól, hogy a legfontosabbnak, a Krisztusban elérhető örök életnek rendelek alá mindent. A családomat, a munkámat, vagyonomat, szórakozásomat, a teljes életemet.

Második nap este különleges programban volt néhány táborozó párnak része. Nagy Krisztina által vezetett házasrandi alkalmon töltődtek fel lelkileg a programra jelentkezett párok.

Reggelente kiscsoportokba gyűlve lehetett imádkozni, elcsendesedni, beszélgetni.

Szombat este lehetőség volt egyéni elcsendesedésre, elmélyülésre és imádságra az imaséta keretein belül.

A záró napi istentisztelet alkalmával vihettük útravalónak magunkkal az Efézusi levél 5.rész 15-17.versét: „ Az alkalmas idő: Jól vigyázzatok tehát hogyan éltek, ne esztelenül, hanem bölcsen. Kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak. Éppen ezért ne legyetek meggondolatlanok, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata.”

Összességében nagyon tartalmas néhány napban volt részünk. Vidáman és jókedvűen teltek a napok, de emellett meg volt a helye az elcsendesedésnek is. Voltak közös áhitatok ahol az összes tábor lakó, kicsik és nagyok egyaránt részt vettek. Remekül meg volt szervezve, hogy a felnőtteknek szóló programok ideje alatt a kicsiknek volt lehetősége szabad ill. alkalmanként irányított játékra. Az ifis korosztály aktívan és példamutatóan vett részt mind a kicsik segítésében és a különböző programok színesebbé tételében pl. zenéléssel, énekkel.

Az első perctől kezdve az otthon érzése vett minket körül, ahol mindenki nyitott szívvel, szeretettel fordult a másikhoz. Egy nagy család részeként éreztük magunkat mindvégig.

Köszönjük Istennek, hogy eljutottunk Mátraházára, és köszönet a szervezőknek a jól megtervezett és tartalmas programokért. Mindenkinek köszönet a részvételért és a sok szeretetért amit kaptunk.

Hálásak vagyunk, hogy részesei lehettünk az idei tábornak.

Reméljük, hogy jövőre újra találkozunk!

Soli Deo Gloria!"

Keresztes Erzsébet,  Andrási-Papp Hajnalka

Share

Továbbiak

 

Kapcsolat

112a3130eb2a26283a392a00383f2ee50d2e3b26392631ffe5f7fdfef5e519263926f1e5103428382ee53a392826e5f6faf3012737e5f403192a312a2b3433ffe5edf8f9eee5f8fdf5f2fbf6fb012737e5f4030a32262e31ffe50126e52d372a2b02e732262e313934ff2d2e3b2639263105372a2b39263926f32d3ae7032d2e3b2639263105372a2b39263926f32d3a01f4260301f43503d2cf013503192a3235313432ffe519263926f1e5103428382ee53a392826e5f6faf3012737e5f40319eb3426283a392a003beb2626283a392a003734382ee52e32262deb2626283a392a003fffe519263926f1e5183432342c3e2ee507eb2a26283a392a003126e53a392826e5faf301f43503d2cf013503063fe52a2c3e2deb2626283a392a003f30eb343a3231003f38eb2a26283a392a002ce527263330383feb2626283a392a00323126383feb2626283a392a0032262eff012737e5f403192639262ee5172a2b343732eb2626283a392a00393a38e50a2c3e2deb2626283a392a003f30eb343a3231003f38eb2a26283a392a002c012737e5f403f6f6fbf5f5f5f5fbf2f5f5f5f5f5f5f5f5f2f5f9f8f9fdfbf6f7e5ed0a3738392ae507263330ee012737e5f403f6f6fcf9f5f5f9fcf2f7f5f6f8f7fbfcfae5ed141915ee HY86OpF8DrsvbBSgWDM8CdjElrRYYFnp caesar This page part is protected against spam bots and web crawlers. In order to be displayed you need to enable Javascript in your browser, and then reload the page.