REFISZ - Focikupán jártunk!

2017. június 02 Írta: Farkas Balázs

REFISZ. REFORMÁTUS FIATALOK SZÖVETSÉGE. FOCIKUPA. BUDAPEST-CSEPEL. 13CSAPAT. 8 TATAI FIATAL. BESZÁMOLÓ. SZABÓ BENEDEK TOLLÁBÓL :) 

2017. május 27-én Farkas Balázs tisztelendő úr szervezésével részt vettünk a Református Fiatalok Szövetsége által rendezett focikupán. Az egész országból érkeztek ide csapatok, volt olyan hely, ahonnan több is.

Nyolcan mentünk csapatként Tatát képviselni. A nap során jobban megismertük egymást, mint eddig, pedig szerdánként a Kőkúti Általános Iskola tornatermében tartott gyülekezeti foci alkalmakon volt már erre sok lehetőségünk.

Megérkezésünk után felöltöttük magunkra a Tatai Református Gimnáziumtól kölcsönkért mezeket, majd a többi csapattal összegyűltünk a megnyitóra, ami egy rövid áhítatból és a különleges szabályok ismertetéséből állt, melyek között volt  káromkodást tiltó is, hiszen mégiscsak keresztyén kupán voltunk.

Az első két fordulóban nem játszottunk, ezért volt időnk megismerkedni a tereppel  és bemelegíteni. Minden meccsünk előtt a csapatunk közösen imádkozott és csak ez után álltunk fel a kezdéshez.

Az első két meccset viszonylag könnyen megnyertük. A harmadikban döntetleneztünk, mégis csoportelsőként jutottunk tovább.  A negyeddöntőben nagy nehezen sikerült döntetlent kicsikarni, majd a büntetőpárbajt Horváth Norbert óriási védésével és Iffiú Lóránt higgadt lövésével megnyertük. Az elődöntőben összekerültünk a kispesti csapattal, akik később elsők lettek. Sajnos esélyünk sem volt. A harmadik helyért folyó küzdelemben azzal a csapattal játszottunk, akikkel a csoportkör utolsó meccsén már találkoztunk.  2 -1 a végeredmény nekünk.

Nagyon boldogok voltunk. Egy körbe álltunk és mindenki imádkozott ezzel a mondatkezdéssel: Uram, hálás vagyok neked…

Az eredményhirdetésen mondanom sem kell, már alig álltunk a lábunkon. Utána alig vártuk, hogy végre a vonaton legyünk, de még sétálni kellett volna 2 kilométert. Dávidnak ekkor elmés ötlete támadt: menjünk busszal! A közelben pont volt egy megálló. A busz megérkezett a pályaudvarra és innen minden simán ment. Jegyet vettünk, felszálltunk a vonatra és leültünk az első vagonban.

A hazaút alatt is sokat beszélgettünk.

A csapat tagjai: Farkas Balázs tisztelendő úr, Márkus Mátyás, Bene Balázs, Novotni László, Horváth Norbert , Lak Dávid, Iffiú Lóránt és jómagam, Szabó Benedek, a cikk írója.

 

Share

Továbbiak

 

Kapcsolat

87a0a7a661a09c9eb0afa076aeb5a45b83a4b19caf9ca7755b6d73746b5b8f9caf9c675b86aa9eaea45bb0af9e9c5b6c7069779dad5b6a798fa0a7a0a1aaa9755b636e6f645b6e736b68716c71779dad5b6a7980a89ca4a7755b779c5ba3ada0a1785da89ca4a7afaa75a3a4b19caf9ca77bada0a1af9caf9c69a3b05d79a3a4b19caf9ca77bada0a1af9caf9c69a3b0776a9c79776aab79484577ab798fa0a8aba7aaa8755b8f9caf9c675b86aa9eaea45bb0af9e9c5b6c7069779dad5b6a798f61aa9c9eb0afa076b1619c9c9eb0afa076adaaaea45ba4a89ca3619c9c9eb0afa076b5755b8f9caf9c675b8eaaa8aaa2b4a45b7d61a09c9eb0afa076a79c5bb0af9e9c5b7069776aab79484577ab797cb55ba0a2b4a3619c9c9eb0afa076b5a661aab0a8a776b5ae61a09c9eb0afa076a25b9d9ca9a6aeb5619c9c9eb0afa076a8a79caeb5619c9c9eb0afa076a89ca475779dad5b6a798f9caf9ca45b8da0a1aaada8619c9c9eb0afa076afb0ae5b80a2b4a3619c9c9eb0afa076b5a661aab0a8a776b5ae61a09c9eb0afa076a2779dad5b6a796c6c716b6b6b6b71686b6b6b6b6b6b6b6b686b6f6e6f73716c6d5b6380adaeafa05b7d9ca9a664779dad5b6a796c6c726f6b6b6f72686d6b6c6e6d7172705b638a8f8b64 CavifmLOx6XusAetr25bxNxAfF0wGf5S caesar This page part is protected against spam bots and web crawlers. In order to be displayed you need to enable Javascript in your browser, and then reload the page.