Nyilas Misi karácsonya

2015. január 07 Írta: Köblös István

2015-01-07 nyilas-misiKarácsonykor minden gyerek kap ajándékot. Legalábbis jó lenne, ezért szervezi a Magyar Református Szeretetszolgálat évek óta a Nyilas Misi programot, melynek keretében egy cipősdoboznyi ajándékot készíthet össze az, akinek van miből, olyan gyermekeknek, akik máshonnan nem kapnának ajándékot. A dobozt játékkal, édességgel, ruhával tölti meg az ajándékozó, a szervezet pedig gondoskodik róla, hogy a megjelölt korú és nemű gyermekhez jusson el. Idén 136 csomagot készített össze a Tatai gyülekezet, ennyi gyerek karácsonyát tudtuk egy kicsit szebbé tenni.

Nem kell azonban ilyen messze menni, országos szervezetekhez fordulni, hogy rászoruló gyerekekkel találkozzunk. Vannak gyerekek egészen közel hozzánk, akiknek szintén szűken mérik a karácsonyi ajándékokat. Intézményeinkbe is sok nehéz sorsú család adja gyermekét és a Tatai Szociális Ellátó nyilvántartásában is több száz gyerek szerepel, akinek egy ajándék nem a sokadik kacat, hanem alapvető szükségleteit elégítheti ki. Istennek hála, Gyülekezetünk erejéből erre is tellett, és a cipősdoboz akció mellett további 55 tatai gyermek kaphatott egy kis ajándékot, és ezen keresztül érezhette, hogy a Gyülekezet figyel rá, tartozik valahova.

Tartsa meg az Úr mindenkiben ezt az adakozókedvet, és segítsen minket, hogy kezet tudjunk nyújtani annak, akinek szüksége van rá!

Share

Továbbiak

 

Kapcsolat

5069706f2a6965677978693f777e6d244c6d7a657865703e24363c3d34245865786530244f7367776d247978676524353932406676243342586970696a73723e242c37382d24373c34313a353a4066762433424971656d703e244065246c76696a412671656d7078733e6c6d7a657865704476696a78657865326c7926426c6d7a657865704476696a78657865326c794033654240337442110e407442586971747073713e245865786530244f7367776d247978676524353932406676243342582a7365677978693f7a2a6565677978693f7673776d246d71656c2a6565677978693f7e3e24586578653024577371736b7d6d24462a6965677978693f7065247978676524393240337442110e407442457e24696b7d6c2a6565677978693f7e6f2a737971703f7e772a6965677978693f6b246665726f777e2a6565677978693f717065777e2a6565677978693f71656d3e406676243342586578656d2456696a7376712a6565677978693f78797724496b7d6c2a6565677978693f7e6f2a737971703f7e772a6965677978693f6b40667624334235353a343434343a31343434343434343431343837383c3a3536242c4976777869244665726f2d40667624334235353b383434383b3136343537363a3b39242c5358542d F23n0lgM7ecDA0H50nVh0u1x1Erblft0 caesar This page part is protected against spam bots and web crawlers. In order to be displayed you need to enable Javascript in your browser, and then reload the page.