Hirdetések 2018.03.18

logo

Kedves Testvérünk!

A vasárnapi istentiszteleten elhangzott hirdetéseket küldjük elektronikus formában.

Férfikör

Március 22-én, csütörtökön 18 órától tartjuk meg a férfikör következő alkalmát a könyvtárban, hívjuk és várjuk rá férfitestvéreinket!

Virágvasárnapi istentisztelet

Következő vasárnap, március 25-én, virágvasárnap a 10 órás istentiszteleten kórusunk énekel, fogadjuk szolgálatukat szeretettel.
Az ünnepi alkalmon részt vesznek a tatai és megyei néptánc műhelyek tagjai, hogy az istentiszteletet követően a Kossuth téren a böjti karikázó hagyományát elevenítsék fel, vigyék tovább.

Óraátállítás

Emlékeztetjük szeretettel gyülekezetünk tagjait, hogy a következő szombatról vasárnapra virradóan állítjuk át az órát. Érkezzünk az új időpontnak megfelelően istentiszteleteinkre.

Presbiteri gyűlés

Március 26-án, hétfőn 18 órától tartjuk meg soron következő presbiteri gyűlésünket a Gyülekezeti Otthonban.

Köszönet a befolyt adományokért

A Tatai Református Gimnázium Igazgatója és Szülői Tanácsának Elnöke levélben köszönte meg gyülekezetünknek azt az adományt, amit a Szülői Bál támogatójegyeinek megvásárlásával gyülekezeti tagjaink nyújtottak iskolánknak. Az adományokból a Big Band zenekar hangszervásárlását és a volt zeneiskola udvarának parkosítását segítjük.

Böjti igehirdetés sorozat

Böjti igehirdetés sorozatunkat a jövő héten Dániel könyvének 9. részével folytatjuk, amiben Dániel imádságával foglalkozunk majd. Készüljünk úgy is erre az istentiszteletre, hogy otthon elolvassuk ezt a bibliai szakaszt.

Halottainkat hirdetjük

Eltemettük Illés Lászlóné Lévai Zsófia asszonytestvérünket, aki 88 esztendőt élt és a Táncsics utcában lakott. Ravatalánál a 89. zsoltárból hangzott fel Isten üzenete: „Uram, kegyelmes tetteidről éneklek örökké, nemzedékről nemzedékre hirdetem hűségedet. Mert ezt mondom: Örökké tart kegyelmed, hűséged szilárd, akár az ég.”

Eltemettük Holló János férfitestvérünket, aki 62 esztendőt élt és a Munkácsy utcában lakott. Sírjánál a 62. zsoltárból hangzott fel Isten bátorító üzenete: „Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok segítséget. (…) Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok reménységet. (…) Istennél van az erő. és nálad van, Uram a szeretet!”

Az Úr Jézus Krisztus legyen a mi gyülekezetünk Őriző Pásztora!
--
www.reftata.hu | e-mail | Facebook
--